Szerinted vannak olyan ember típusok akiknek könnyebb vagy nehezebb túltenni magát egy fájó szakításon?

Egy extrovertált ember nyilván hamarabb talál magának valaki mást, de ki tudja, hogy legbelül mennyire dolgozta fel az előző kapcsolatát... Lehet, hogy belül meg még az előzőn jár az agya.

Én viszont pl. introvertált vagyok. Nálam lassan alakulnak ki az érzelmek, sokáig tartanak, és lassan is múlnak el. Ha viszont valaki kiesik a pixisből, tesz róla, elhagyjam, akkor azzal totálisan megszakítok minden kapcsolatot, és érzelmileg is teljesen idegenné válik számomra. Átmehet rajta egy úthenger, az sem fog érdekelni.

Persze hogy vannak, senkinek nincs egy univerzális algoritmus a fejében, ami ilyenkor aktiválódik és lefut. Mindenki mást élt meg, mások a tapasztalatai, másképp gondolkodik mert másra asszociál.

Ergo egy ilyen incidensnél, mind mind máshogy reagálunk. Persze itt is meglehet figyelni olyan sémákat és mintákat ami a legtöbbünkre igaz, de egyértelmű hogy valakinek simán megy, valakinek meg nem.

Mások például hetente, havonta évente jönnek össze valakivel, valakinek egy életben több mint 10-20 párja van, nekem ez nem menne. Nem viselem túl jól a szakításokat, illetve nem is lennék képes ennyi emberrel együtt lenni.

Nem nagyon szeretem az efféle kategorizálást, mert az emberek hajlamosak arra használni, hogy elhárítsák a felelősségüket. "Én ilyen típus vagyok", tehát nem rajtam múlik, nem tehetek róla, nem tudok változtatni. Ez hitvány felfogás.

Ettől függetlenül válaszolok: szerintem az az ember teszi túl magát a szakításon könnyebben, aki képes a kritikus gondolkodásra, másokról és magáról is. Aki ilyen, az képes megkérdőjelezni a saját érzelmeinek az érvényességét, képes "kívülről" tekinteni saját magára, és megértani a háttérben húzódó okokat és összefüggéseket. A megértés a feldolgozás leghatékonyabb eszköze, lehetővé teszi, hogy az érzelmek káoszából rendet csináljon, következtetéseket vonjon le, megerősítse a hasznos dolgokat és kiszórja a káros, felesleges, érvénytelen, alaptalan dolgokat.

Aki nem képes kritikusan gondolkodni (elsősorban saját magáról), az az az érzelmeinek rabja, nem képes sem megérteni, sem befolyásolni azokat. Lehet, hogy képes idővel feldolgozni egy szakítást, de lényegesen lassabban, fájdalmasabban és bonyolultabban, és persze sokkal több lehetséges lelki sérüléssel.

Igen vannak. Mindenki máshogy éli ezt meg.

Van aki nagyon hamar túlteszi magát, másnak évekig tart. És akkor is nyoma marad.

Aki picit mélyebb érzésű, annak biztos tovább tart.

És pl az sem mindegy miért lett vége az adott kapcsolatnak.

Nekem pl nagyon nehéz túltennem magam dolgokon, hiába történt csupa rossz benne, és szinte csak negatív. Még most is azon gondolkodom hogy lehetne vagy lehetett volna javítani rajta. Miközben tudom, hogy az egésznek semmi értelme.