Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi ideig fog még eszembe jutni?
Lassan 5 hónapja, hogy a volt párom szakított velem. Úgy érzem meggyászoltam és feldolgoztam, de még mindig majdnem minden nap eszembe jut valamiről... Egyáltalán nem beszélünk már vagy 4 hónapja és nyár közepén futottam össze vele utoljára teljesen véletlenül. Mégis mikor a múlt héten távolról, az autóból megláttam sétálni és kedélyesen cseverészni/nevetgélni egy nővel (nem kézenfogva) teljesen összeszorult a gyomrom és egész nap rajta kattogtam. Egyáltalán nem hiányzik már, mint társ, csak tüske maradt bennem a szakítást illetően, ami egyszerűen feltört. A szakításról annyit röviden, hogy 4 éves kapcsolat (és 2 év együttélés) után egyik napról a másikra szakított velem. Nyilván nála több idő volt ez a dolog, gondolom, de nekem ennyi jött le, mert semmi problémánk nem volt. Még az elválás előtt pár nappal a jövőnkről beszéltünk, házasságról, stb., ezért is ért teljesen hidegzuhanyként ez a dolog. A szakítás indokaiként olyanokat hozott fel, hogy túlságosan különbözünk meg hogy más az utunk, ilyesmi közhelyek és azóta sem tudtam meg a valódi okokat. Eltelt 5 hónap, azóta nem keres, egyszer beszéltünk interneten, nyár közepén összefutottunk - volt bájcsevej, és ennyi. Azóta mintha megszűntünk volna létezni egymás számára, pedig olyan nagy szerelemnek indult a kapcsolat, aztán pedig mély kötődés lett belőle... Bárki, aki ismert minket úgy gondolta, hogy egymásnak lettünk teremtve és tuti együtt maradunk. Mi is így voltunk vele és rengeteget dolgoztunk a kapcsolaton mindketten, sok-sok mélyponton túllendültünk már. Ezért is volt felfoghatatlan, hogy csak így eldobott egy ilyen szilárd alapokon nyugvó kapcsolatot, amelyben egymás társai, szerelmei, legjobb barátai voltunk egyben.
Bocsi, hogy hosszúra sikeredett, sosem tudom rövidre fogni egy kérdés kifejtését sem. A konkrét kérdésem tehát az lenne, hogy mennyi idő míg végleg kiheverem ezt és egyáltalán nem fog eszembe jutni se a volt párom, se semmi vele kapcsolatban?
Ha valaki végigolvasta azt nagyon megköszönöm, aki pedig tanácsot is tud adni, azt szívesen veszem!
23/N
Az én exem egyik napról a másikra ridegen viselkedett velem, úgy, hogy előtte nem sokkal az összeköltözést beszéltük meg, hogy mi hogy legyen. Lelkes volt, blablabla. Felhívott, aztán úgy közölte, hogy neki elég volt, a miértekre nem kaptam választ. Az ember ilyenkor két dolgot tehet szerintem: vagy kattog a meg nem adott válaszok miatt, vagy elfogadja, hogy ilyenkor már teljesen mindegy. Aki annyira nem tiszteli a másikat, mint ember, hogy rendes magyarázatot adjon, azon búsulni nem érdemes. Persze az ember máshogy működik - legalábbis én mindenképp -, hiába vezettem le magamban rideg, kimért módon a dolgokat, attól még vannak éjszakák, mikor vele álmodok, illetve apróságok, amikről emlékek jutnak eszembe. De akkor sem éri meg rajtuk rágódni. A legjobb amit tehetsz, hogy a saját hibáidon elgondolkodsz, azt pedig, hogy így alakult nem sajnálod, mert nincs miért. Sokkal jobb, ha hamar vége egy ilyennek - mondjuk esetedben 5 hónap alatt -, mintsem évekig elnyúljon, és úgy tegyenek ily módon "taccsra".
Ha pedig így is letudtad zárni, akkor a nehezén már túl is vagy.:)
Minden jót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!