Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottam a párommal, hogyan tovább?
4 éve vagyunk együtt, együtt is élünk. De iszonyat pofátlan, úgy beszél velem mint valami cseléddel, de nekem kuss a nevem. Mindketten dolgozunk, én még itthon is és semmit nem segít a ház körül csak ha külön kérem, mert amúgy a tv előtt ül.
Ma is kértem hogy porszívózzon fel, azt megcsinálta meg főzött bolognait. Én levittem a kutyám, fel mostam, ruhát mostam, teregettem, el pakoltam, port töröltem, ő közben jóízűen evett, utána fogta és besétált a konyhába a frissen mosott padlóra, mert ő szomjas... kértem hogy ne menjen be de csak azért is, “nem lesz semmi baja”. Itt már nagyon mérges voltam és azt mondtam hogy őt senki és semmi nem érdekli és ez bánt, de már veszekedtünk. Aztán ő elmondta hogy mit ugrálok a semmiért, bezzeg a kutyát azt majdnem megöltem (a semmiből jött egy kóbor kutya és megtámadta) és hogy inkább nézzek én magamba. Erre adtam neki egy pofont és eljöttem. Közben még írkált hol vagyok. Amikor hazajöttem akkor ült a tv előtt és nem szólt semmit. 15 perc múlva (amíg sírva ettem, a mai nap először) megkérdezte hogy mikor pakolom már el a cuccokat... és hogy a bőgés helyett inkább arra lenne eszem...
Na itt telt be a pohár és mondtam hogy részemről vége. És hogy költözzön el (nem saját, albérlet). Most elvonultam a hálószobába. De 5 percenként benyit, hogy kinek írkálok, meg hogy mit kell mosni, hol vannak a tisztítószerek, stb...
Innen mit lépjek? Látni sem bírom, de elmenni nem tudok innen hova..
Ha vége akkor vége, innen ne hátrálj meg. Ha vannak barátnők, családtagok akkor kérd a segítségüket hogy tudjátok megoldani a helyzetet. Vagy ő költözik vagy te.
Nem tudom hogy rátudod-e venni hogy költözzön el, de ahogy sejtem erre nincs lehetőség. Amíg még vasárnap van tudsz segítésget kérni közeli barátoktól, rokonoktól hogy pár napig vagy 1-2 hétig náluk aludj amíg nem találsz másik albérletet. Én ezt tenném.
Ha szakítottál, akkor neked kell tudni, hogyan tovább. Ha az albérlet közös (ez nem derült ki), akkor neki is ugyanannyi joga van ott lakni.
"Erre adtam neki egy pofont és eljöttem." - ez mondjuk kimeríti a párkapcsolati erőszak fogalmát.
#1-es hozzászóló meg egy értelmi fogyatékos. Egy kisebb novellában kifejti a kérdező az adott problémát és csak személyeskedésben tud reagállni rá.
Rá se hederíts.
> Ha elolvasod, akkor kiderül, hogy a kisebb novellában 0 darab valós kérdés van
Magában a címben van egy jól megfogalmazott, tömör kérdés. A leírásban meg a probléma részletezése.
Sajnálom hogy rossz szavakkal illettelek, nem kellett volna, de számomra egyértelmű hogy milyen kérdésre milyen választ szeretett volna várni a kérdező.
>ez csak arra volt jó, hogy kiöntse a lelkét, ez pedig a gyarkorikerdesek, nem a gyarkorilélekkiöntés.hu
Mintha ezen az oldalon lenne valamilyen értéki színvonal amit nem ütött meg, de szerintem ilyen nincsen. Továbbá ha kell akkor had öntse ki a lelkét én szivesen meghallgatom, picit áttudom érezni a helyzetét(25/f)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!