Más is nagyon egyedül, magányosnak érzi magát szakítás után?

A magány az egyik legnagyobb ellensége az embernek akkor a legsebezhetőbb.

A legtöbb esetben ilyenkor az embereknél a legnagyobb fájdalom a csalódás. Az amikor te mindennél és mindenkinél jobban szerettél valakit és leélted volna vele az életedet de....még sem jött össze.

Bennem egyszerre volt harag düh csalódottság, aztán jött a magány...

Legyen, normális választ akarsz?

Mindenki így érzi mert ez a gyász. Teljesen mindegy, hogy te szakítasz vagy veled szakítanak, akkor is érezni fogod és átmész ezen, max az időben tolódik el a valódi szakításhoz képest.

Technikailag lényegében nem történik műs mint amikor bármilyen más addiktív szerről/cselekvésről jössz le. Az evolúció ezzel védi az embert, hogy ne maradjon egyedül és ne egye meg egy kardfogú tigris. Emellett persze védi a gyermekeit (még ha nincs is), a szociális és érzelmi kapcsolatát meg még ezer dolgot. Hogy miért? Mert az élet legfontosabb építőeleme a kapcsolat! Nem, nem a párkapcsolat, hanem az egymással (emberekkel) való kapcsolat.

Amikor szakítasz az agyad jutalmazó központja nem kapja meg a 'jutalmát' így még jobban sóvárog utána ami ezer olyan dologhoz vezet mint pl. ez a kérdés. A magánytól való félelem szinte mindenkinél megjelenik és más is ba***tt szomorú és csalódott lesz ha véget ér egy kapcsolat.

Persze ha majd felnősz érzelmileg is (úgy 30-35 körül) akkor rájössz, hogy a szerelem nem az érzelmi szükségletekről szól. És akkor egy szakítás után sem fogod magányosnak érezni...

Igen, nagyon nehéz beletörődni, hogy véget ért ez a fejezet is. Nekem még csak az első hét telt el a barátnőm nélkül, szóval eléggé megvisel és nehéz nagyon. Szeretném ha az egyetem elterelné a figyelmem kicsit is. De valahol még él bennem a remény, mivel szeretem és abban reménykedem, hogy még kereszteződnek majd az útjaink. Rengeteg mindent éltünk meg, és miután már képes lettél volna az életed is leélni az illetővel, a sok tervezés a közös jövőről.. Nagyon nehéz felfogni, hogy tényleg vége, 4 évet voltunk együtt, de már előtte is ismertük egymást gyerekkorunkból. Úgy érzem, hogy a barátnőmmel együtt a legjobb barátomat is elveszítettem, mivel bármit meg tudtunk beszélni, és bármikor ott voltunk ha szüksége volt rá a masiknak, nagyon jó viszonyunk volt sokáig, de sajnos így alakult, már nem tehetek semmit.

Kitartást kívánok mindenkinek, aki hasonlókat kell megéljen. Sok sikert mindenkinek az életben!