Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy felejtsem el végre?
Volt párommal egy éve nem vagyunk együtt, de ebben az egy évben is szinte végig kerestük egymást. Ő szakított velem, sokat veszekedtünk és elege lett, de nagy szerelem volt. Aztán azért hagyott el, mert azt mondta, semmit nem érez már irántam.
Aztán telt, múlt az idő, havonta egyszer minimum megkeresett. Mindig ő. Aztán akkor hetekig találkoztunk, telefonáltunk, beszéltünk. Olyan volt, mintha együtt lettünk volna. Aztán összevesztünk, jött egy-két hét mikor nem beszéltünk ... és aztán kezdődött minden elölről. Minden megosztottunk egymással. Két hete viszont megmondtam neki, hogy részemről ez így nem megy már mert lelkileg teljesen a padlón vagyok. Megígértük egymásnak, hogy itt a vége, nem keressük egymást.
Nem telt el talán egy hét sem... első este volt, mikor úgy feküdtem le, hogy elengedtem őt, megbocsátom magamnak a múltban történteket. Csak szeretetet éreztem iránta, nem elvárásokat, akaratot. Másnap reggel megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Azt mondta, nem tudja miért hív, de hiányoztam neki.
Családi eseményen voltak és elképzelte, milyen jó lenne, ha én is ott lettem volna vele. 3 órát beszéltünk telefonon akkor.
Ma kerestem, és elmondtam neki, hogy szeretném, ha helyre hoznánk a dolgainkat. De ő elutasított egyből, azt mondta, végre fogadjam el, nem tudja viszonozni az érzéseimet, úgy meg nem akar velem szórakozni. Hát köszönöm szépen.. :')
Lelkileg nem bírom már. Hogy felejtsem el? Miért csinálja ezt velem?
Szerintem veled kompenzálja ha másnál nem jön össze.
Ez egy ilyen se veled se nélküled kapcsolat ha jól értettem, - ezt lehet rendezni ha mindkét fél akarja erősen.
De a ti esetetekben nem látok erre rációt. Nekem kívülállóként úgy tűnik hogy a pasi kihasználja a meglévő érzelmeid és téged is. Ha összejön neki akkor hanyagol, ha nem akkor használ.
Messziről könnyű mondani, de nekem az ilyenektől konkrétan hányingerem van, nemhogy akarjak egy ilyet...
Nem ismeri magát. Még szerelmes beléd. Ha ennyire vaksi, te mond majd, ennek végleg vége, mert e gyermekded játék sok fájdalommal jár. Ismerje meg magát, ne higgye, nem érez semmit sem, mikor felhív, mert "hiányoztál" neki s mert "nem tudja miért", s utána próbálkozhattok.
Ennek így nincs sok értelme, mert be se ismeri, akarja, nem hogy tegyen kapcsolat fejlesztéséért.
"Hogy felejtsem el?"
Értsd meg s tudatosítsd előzőket. Ne elfelejtsd, tanulj belőle s ne akard vele így folytatni.
Ha segítség kell, írj nyugodtan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!