Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ebben a helyzetben mit tegyek (bővebben alább)?
Adott egy lány, akivel 2 évig együtt voltam. Pont születésnapomon szakított velem. Ennek már lassan fél éve. Még mindig nagyon hiányzik, annak ellenére, hogy más városban lakunk. Ő összejött egy másik sráccal. A lánnyal időnként telefonon szoktunk beszélni (két hetente egyszer). Nem váltunk el haraggal. A kapcsolatunk vége felé elég sokszor volt boldogtalan. Miután szakítottunk, egy ideig mintha vidámabb lett volna, de aztán visszaesett. Telefonbeszélgetéseink alatt felfedezni vélem, hogy sokszor kedvetlen, viszont érdekes, hogy időnként használ olyan kifejezéseket/szlenget, amit tőlem tanult még anno. Tökéletesen emlékszik mindenre, ami velünk történt, és rá is szokott nálam kérdezni dolgokra, melyekről azt hittem, hogy már rég elfelejtette (pl. Hogy haladok ezzel-azzal), ugyanúgy nevetünk a közös vicceken, amiken anno. Viszont arra sose kérdez rá, hogy mi van a lányokkal.
Szívem szerint újra összejönnék vele, viszont az agyam másként gondolja. Mit tegyek szerintetek?
Lehet, valahogy el kéne felejteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!