Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tovább? épp ésszel fellehet ezt dolgozni?
Szia!
Ismerős helyzet. Exemmel közösen költöztünk Debrecenbe, mivel mindkettőnknek adódott egy-egy jó lehetőség. Nekem nagyon bevált, neki nem. Elkezdett munkát keresni, de neki semmi nem volt jó, pályakezdőként brutális összeget akart volna keresni, persze, hogy nem kapott állást. Elkezdett hazajárni, én meg egyedül maradtam. Később a kapcsolatunk is ráment, és végképp magam maradtam. Család, barátok távol, nem volt kihez szóljak, nem volt kivel bármit is megosszak. De ekkor elkezdtem jobban megnyílni a munkahelyemen, ismerkedni kezdtem a kollégáimmal. Illetve rengeteget dolgoztam, csak hogy eltereljem a figyelmem. Én is sokat fogytam az alatt az idő alatt, magam alatt voltam, nem aludtam, folyton sírtam.
Próbáld magad elfoglalni valamivel, ha más nem, akkor dolgozz, túlórázz, de inkább javaslok valami új hobbit. Járj el a kollégáiddal valahová, legyél emberek közt. Később pedig kezdj el ismerkedni nőkkel is. De szigorúan csak akkor kezdj komoly kapcsolatba, ha ezt a mostanit már VÉGLEG lezártad. Ne egy-két hónap múlva jusson eszedbe, hogy nem vagy túl ezen.
De addig csak magadra koncentrálj, arra, hogy eltereld a figyelmed erről a lányról. Hidd el, semmit nem vesztettél, sőt.
Kitartást.
Ha egy szar, önző ember magadra hagy, az nem veszteség -, az eszeddel ezt biztosan felfogtad -, ezért most a sérült szívedet siratod és nem azt a hitvány nőt, aki otthagyott.
A szíved a helyén van és maradjon is ott -, sírj még -, mert kell idő az eszednek, hogy megértse mennyit érsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!