Voltatok már úgy, hogy valakire sokat vártatok, és mire lemondtatok róla, visszatért az életetekben?

Nálam szinte mindig így van. Forgatókönyv:

Megszeretek valakit, aki nem lép, elutasít, de azért haverok vagyunk...reménykedem, mert jóban vagyunk, hát ha rájön, hogy még is kellek...nem lép semmit, elegem lesz, lemondok róla...ekkor elkezd keresni (nyilván eddig imponált neki, hogy valaki oda van érte, most meg ezt elveszítette), de akkor már valaki más érdekel, vagy belőle van annyira elegem, hogy elküldöm.

Volt bizony....de akkor már b @szhatta.

Mikor ott voltam akkor nem kellettem,utana hónapokig szenvedtem majd túltettem magam rajta.

Aztán felbukkant és elkezdte a nyafogást,könyörgést stb.

Hát keressen más balekot magának ezentúl!

24/F

Életem egyik legnagyobb szerelme volt, ő 21, én 23. Nem voltunk sokat együtt kb 9 hónapot, de azt soha nem fogom elfelejteni. Aztán egyik pillanatról a másikra visszament az exéhez, aki nem sokkal később meg is kérte a kezét. Volt házasság, gyönyörű iker fiai születtek, aztán jó pár évvel később összefutottunk egy iskolában, ő a gyerkőcökért ment, én pedig éppen dolgozni.

Anno Kb 1 évig reménykedtem, hogy visszajön, néha még beszéltünk is, de amikor megtudtam hogy terhes, akkor valami elszakadt bennem, kitöröltem a számát.5 évet húztak le együtt majd elváltak, egyedül neveli az ikreket, az exe nem is látogatja őket, eltűnt az életükből. Jó volt vele újra találkozni, beszélgetni, de nem keresem a társaságát, néha felhív vagy ír, de csak udvariassági beszélgetések zajlanak.

Nincs egyszerű helyzetben, de Ő választotta ezt az utat, nem sajnálom. Még mindig könnyezek ha régi dolgokra gondolok.

Igen, az exemre vártam, miután már szakítottunk. Úgy nézett ki, hogy még van egy utolsó esélyünk, de kis idő múlva ez is elúszott. Feladtam, nem kerestem, nem beszéltünk, aztán feltűnt, mikor már kialakulóan volt egy másik kapcsolatom. De kiderültek dolgok, így többet nem békülök ki vele.

Na meg egy gyerekkori szerelmem volt, akivel soha nem lett semmi. Állandóan akkor voltunk odáig a másikért, mikor nem kellett volna.

Mindig ez a forgatókönyv: megtetszik/megkedvelek valakit, aki aztan rovid idore 'viszonozza', majd tul sok lesz neki es lelep, visszautasit stb. Sokaig emesztem magam, majd mire mar tutira semmi eselye nem marad, akkor visszajonne.

Csakhogy a legutobbiakat emlitsem:

Srac1: Fel evig udvarolt, majd mondta, hogy nincs szuksege baratnore. Ez kb. 4 eve volt. Most nagyjabol 1 eve engem akar.

Srac2: 2 hetig udvarolt, szo nelkul lelepett, kurv..k utan futott, en őszintén megnyiltam neki, de csak sumakolt, nem irt vissza, nem keresett. Ez tavaly nyaron volt, azota tobbszor megkeresett sikertelenul, a tegnapi alkalommal mar azzal, hogy megis velem szeretne lenni, csak ram gondol es szivbol remeli, hogy akarom meg latni (persze mar ra se birnek nezni).

Igazabol egyetlen egyre emlekszem, aki nem keresett tobbet, (bar o mar regebben eleget tett ennek az elvarasnak), de o most 'hires ember' lett, biztos falja a csajokat.

A baj az, hogy mar nem tudom komolyan venni azt, aki ugy megy el, ahogy az szamomra nem tisztesseges vagy elfogadhato, igy nem tudok veluk mit kezdeni, pedig hiszek abban, hogy az emberek evek multan valtoznak.