Szakított a barátnőm. Olyan indokokkal, hogy ő egyedül akar lenni, hogy nem tudna és nem is akarna most szeretni senkit, és azt se akarja, hogy őt szeressék. Hogy fél az érzéseitől. Végig sírt és csókkal váltunk. Reméljek még?

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy te voltál a tipikus Rebound Guy.

Az aki segít kilábalni a csajnak a régi kapcsolatból. Ezekbe a srácokba általában nem szerelmes a csaj, csak nagyon jól esik, hogy valaki segít, támogatja és szeretet adnak, de nem igazán kell nekik. Inkább legjobb barát akivel ha olyan van, akkor le is feküdhetnek.

És ha kiheverték a szakítást, akkor tovább lépnek.

A célodat befejezted, a csaj tovább tudott lépni és nagyon szépen köszöni, hogy fogtad 4 hónapig a kezét, de most már keres valakit akibe szerelmes.

Tudom ez a pirula keserű, de amit leírtál, én erre tippelnék.

Szerintem pedig nincs más a képben, sőt, idegesítő és kissé bántó is, h miért nem lehet elhinni, komolyan venni, amit mond.

Kérdező, én is szakítottam már ilyen "indokkal", és az a nagy helyzet, hogy minden szavam igaz volt. Rögtön megkaptam én is, h "biztos másik pasi van a dologban"... nem, nem volt. Egyszerűen azt éreztem, hogy nem tudom, ki vagyok, nem tudom, mit akarok, nem tudok semmit. Rá akartam jönni, hogy ki vagyok ÉN igazából, és tudtam, hogy ez csak egyedül megy. Úgy éreztem, a srác egy kolonc a nyakamon, mert a jelenléte kizárja, hogy megtudjam, ki vagyok egyedül, közben meg én még nagyobb kolonc vagyok az övén, így "félemberként". Ezt nem akarom/tudom jobban magyarázni, de ennyi a lényeg. Emellett persze ott volt a lelkifurdalás is, hiszen ha szakítani akarok emiatt, akkor valószínűleg nem szeretem őt eléggé, magamnál legalábbis nem jobban, ha érted... szóval ebből is ott egy nagy adag bűntudat, miszerint itt van egy srác, aki szívét-lelkét kiteszi értem, és én imádom őt ezért, és hálás vagyok neki, de itt a lényeg: imádom őt EZÉRT. Nem őbelé vagyok szerelmes, önmaga miatt, hanem abba, amit nyújt nekem. És úgy érzem, sz.r ember vagyok, ha én ebben mosolyogva bennemaradok, egyrészt egy illúzióban tartva őt, másrészt megfosztva a lehetőségtől, hogy valaki igazán, önmagáért szeresse.

Félre ne érts, szerettem én őt, ha csak a szerelem/szeretet lett volna a probléma, sokáig együtt lehettünk volna boldogságban, de valahogy nem annyira, nem úgy, ahogy azt megérdemelte volna.