Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás után hogy dolgoztátok fel a fájdalmat?
Emlékszem, néhány hónapja én is kiírtam egy hasonló kérdést és tényleg úgy éreztem, hogy ott helyben meghalok a fájdalomtól.
Aztán teltek a napok, hetek és elkezdtem nyitni a világ felé. Nálam elég hamar, talán három hét után eljött ez az idő. Addig minden áldott estém úgy telt, hogy itthon sírtam összegömbölyödve a kanapén. Végül rájöttem, magamat csinálom ki más szemétsége miatt, míg ő vígan éli az új életét.
Nem vagyok rá büszke, de én búfelejtőként elkezdtem másokkal ismerkedni az interneten. Az első néhány randinál még egyáltalán nem éreztem, hogy szükségem lenne másra, csak jó volt, hogy nem itthon ülök és legyezgette az önbizalmam, hogy másoknak is kellenék.
Aztán egy nap találkoztam valakivel, akit ugyanúgy nem vettem komolyan, mégis azt éreztem, újra akarom látni. Aztán megint és megint ... és végül azt vettem észre, hogy mióta létezik az életemben, az exem szinte már eszembe sem jut.
Ma már hálás vagyok az égieknek, hogy elszakítottak tőle, mert tudom, mennyire nem illettünk össze.
Nem légből kapott dolog azt; akármennyire is elcsépelt, hogy nincsenek véletlenek és minden úgy történik, ahogy történnie kell. Nyilván ez most téged és a hozzád hasonló cipőben járókat nem vigasztalja, de hidd el, idővel majd rájössz, ez pontosan így volt megírva.
Próbáld úgy felfogni, hogy egy teljesen új élet előtt állsz, ami olyan dolgokat hozhat, amiről azelőtt nem is álmodtál.
Fel a fejjel és ne burkold magad negatív gondolatokba, add meg magadnak a lehetőséget egy boldogabb életre!
Igazából próbáltam én mindent, eljártam otthonról kimozdultam programokat alakítottam ki emberek közé jártam, de semmi nem segített mert mindig ő járt a fejemben.
Az első 2-3 hét maga volt a pokol, semmihez nem volt kedvem igazából, csak néztem ki legtöbbször hülyén a fejemből és azon agyaltam vajon ő mit csinálhat...
1 hónap után már könnyebb lett, 6 hónap után már inkább harag van bennem .
31/f
Én is megélem a fájdalmat és gyászidőszakot, mint a 4-es. Nem randizok amíg nem vagyok úgy hogy azt érzem kéne. 2 hónap telt el, az első 1 hónap rettenetes volt. Azóta jobb de tudom hogy nem mostanában leszek túl.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!