Nagyon önző vagyok? Mit csináljak?

Az a helyzet hogy pár hónapja szakítottam a barátommal, nem volt semmi tűz a kapcsolatunkban, sosem volt igazán, amikor belementem a kapcsolatba azt is csak azért csináltam, mert féltem hogy különben megromlik a viszonyunk és elveszítem, így reménykedtem benne hogy idővel kialakul majd valami nagy szerelem. Majdnem egy évig voltunk így együtt, ő nagyon szeretett és közös jövőt is tervezgetett, de én úgy éreztem ez túl sok, nem éreztem jól magam vele amikor a párkapcsolatról volt szó. Amíg csak barátként hülyéskedtünk boldog voltam mellette, de mikor komolyabbra fordultak a dolgok úgy éreztem muszáj őszintének lennem magammal és ővele is. Így elmondtam neki hogy nem vagyok szerelmes belé,de nagyon szeretem barátként és nem akarom elveszíteni, ha nem bánja (de tényleg csak akkor) maradhatnánk barátok. Gondolkodás nélkül beleegyezett, és bár az elején kicsit furcsa volt az új helyzet, pár hét után beleszoktunk, megint elkezdtünk poénkodni és úgy éreztem minden a régi, őbelé is kezdett visszatérni az életkedv amit (sajnos) én oltottam ki belőle. Nem találkoztunk sokszor, mivel kb.10 percnyire lakik így sokszor összfutottunk, legalábn egyszer egy héten láttuk egymást meg chateltünk is szinte mjnden nal. Pár hónapig elvoltunk, aztán folyamatosan tett apró célzásokat hogy még mindig szeret, én pedig próbáltam burkoltan visszautasítani ezeket.

Aztán valahogy elhidegültünk, már vagy egy hónapja nem beszéltünk őszintén, túlságosan udvariasak és felszínesek a beszélgetéseink. És...erőltetettek.

Az elején említettem hogy azért is mentem bele ebbe a kapcsolatba mert nem akartam elveszíteni, mint barátot. Az a helyzet hogy elég introvertált vagyok, utálom a felszínes barátságokat, összvissz 2 lány barátnőm van aki közelebbi, de velük se tudom teljesen elengedni magam, a többivel meg főleg nem. Volt egy fiú osztálytársaim is akivel nagyon jóban voltam de belém szeretett és nem sült el jól a dolog, ezért vele már közel sem olyan jó a viszonyunk. Kb.ennyi ember állt valaha is közel hozzám a családomon és 2 általános iskolai barátnőmön kívül.

És akkor jött ez a srác. Soha életemben nem tudtam még ilyen jókat beszélni valakivel, ennyire önmagamat adni, teljesen egy volt az ízlésünk, humorunk, minden. Ha valakivel le akarnám élni az életem ő lenne az, ezért is utálom magam érte, de nem voltam/vagyok szerelmes. Rosszul esett mikor megfogta a kezem, megcsókolt, a jövőnket tervezte, és a legrosszabb hogy nem is tudom megmondani miért. Nem tudtam, csak barátként tekinteni rá,viszont annak nagyon szerettem ezért is mentem végig mindezen.

Viszont úgy érzem egy önző dög vagyok. Mert ha nem is mondja, de látom hogy kényelmetlen neki ez a helyzet,és mivel kijelentette az elején hogy ő ennek ellenére is szeret, tudom hogy ez nem múlt csak úgy el (főleg a célozgatások után), és nem akarok hamis reményeked adni neki.

Tulajdonképpen semmi értelme annak a barátságnak amit most csinálunk, mindketten szenvedünk, ő többet akar, és meg a régi barátságunkat és közvetlen beszélgetéseinket, de egyikünk sem tudja megadni a másiknak amit kér.

Tudom hogy okosabb lenne szép lassan megszakítani a kapcsolatot hogy ismerkedjen másokkal is, és könnyebben engedjen el, de az az igazság hogy borzalmasan magányos vagyok nélküle, a gondolattól is rosszul vagyok hogy soha többé ne beszéljünk:(

Mit csináljak? Hosszútávon mindkettőnknek jobb lenne ha elengedném, ugye? Valószínűleg már sosem lesz ugyanolyan a barátságunk mint régen. De hogy tudnám ezt közölni vele úgy hogy ne bántsam meg?

19/l