Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Van még esély békülésre, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van még esély békülésre, vagy ne is próbálkozzak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Barátnőm majdnem két év után múlt héten szakított velem. Indokként a szokásos dolgokkal hozakodott elő, nem úgy szeret már mint régen, nem érzi magát boldognak stb. A szakítás előtt egy héttel már volt egy kisebb beszélgetésünk, elmondta mikben kellene változtatnom. Abban az egy hétben úgy éreztem kapcsolatunk legboldogabb időszakát éljük és rajta is ezt láttam. Aztán egy nap kicsit szomorúnak tűnt, kérdeztem mi a baj, velem valami esetleg?. Persze tagadta. Mikor már nem bírtam rákérdeztem kicsit ingerültebben, hogy most vagy mondja el mi a baj vagy szakítson ha ezt akarja. Az utóbbi következett. Utána még pár napig együtt voltunk, mert dolgoztunk és nem tudott elköltözni. Nem beszéltünk, eljárt a barátnőivel, hogy minél kevesebbet kelljen látnia. Szombaton leültünk "elbúcsúzni". Ez egy pár órás sírást és összeborulást jelentett, majd elment. Idén már nem találkozunk, jövőre költözünk szét.

Azóta teljesen magam alatt vagyok, percenként nézegetem közösségi oldalakon, alig tudom kibírni, hogy ne írjak neki stb.

Túl késő volt már megjavítani ezt a dolgot? Semmi esély sincs szerintetek újrakezdeni? Azt az egy nagy jó hetet látva pontosan tudom miben kellene változnom, vajon az már nem elég?


2016. dec. 24. 18:58
 1/3 anonim ***** válasza:

sajnos már nem.

a lehető legkegyetlenebb időpontot választotta.

belinkelem a kérdésem, hasonló, csak velem 12 év után játszotta el a pasi és a padlóra küldött. azóta sem tudtam felállni.

2016. dec. 24. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
2016. dec. 24. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod, sajnos én is így érzem. Egyébként olvastam a kérdésed, sose szoktam itt kérdezni és visszanéztem jó pár előzőt a témában. Sajnálom ami Veled történt. Kitartás!
2016. dec. 24. 19:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!