Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szerintetek vissza akar jönni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek vissza akar jönni?

Figyelt kérdés
2 és fél hónapja szakított velem a barátnőm, azóta mindkettőnknek volt más. Én még másfél hónappal ezelőttig nagyon vissza akartam szerezni, de mindig elutasító volt velem, szóval inkább hagytam. 5 hétig nem kerestem, majd egyszercsak ő jelentkezett, hogy találkozni akar, mert nem sikerült túltennie magát rajtam, mivel nem váltunk el szépen, és normálisan szeretné lezárni a dolgot. Találkoztam vele, teljesen máshogy viselkedett, kedvesebb volt, mint valaha, és a szemében sem azt láttam, amit legutóbb, hanem mintha még szeretne. Búcsúzáskor mondtam neki, hogy ha gondolja, találkozhatunk még, mert nagyon jól kijöttünk. Erre ő csak annyit mondott, hogy már kétszer szakítottunk, mert nem működött, és lehet most sem menne, úgyhogy nem ígér semmit. Erre a barátaim annyit mondtak, hogy vissza szeretne jönni, de úgy akarja alakítani a dolgokat, hogy még én kilincseljek. Szerintetek?
2016. okt. 26. 16:37
 1/4 A kérdező kommentje:

Egyébként sok olyan dolgot mondott a találkozás során, hogy ebben-abban mennyit változott (olyan tulajdonságokat mondott, amik engem zavartak korábban).

Meg ugye mikor írt, hogy találkozzunk, bevallotta hogy mindennap velem álmodik.

2016. okt. 26. 16:40
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem ő sem tudja mit akar. Biztos szeret még valamennyire, vagy csak ragaszkodik hozzád, a régi közös dolgaitok miatt, de 2 szakítás után azért én is félnék újra kezdeni...
2016. okt. 26. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
Igazából azt vettük észre egymáson, hogy mindkettőnknek jót tett a külön töltött idő, máshogy állunk az élethez, szerintem működhetne. Az előző szakításunk más volt. Összejárogattunk, nem hagytuk élni egymást. Idén más a helyzet, a szakítás óta csak kétszer találkoztunk, és egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor beszéltünk.
2016. okt. 26. 17:06
 4/4 anonim ***** válasza:
Csak nehezen enged el. Két szakítás után tényleg fölösleges erőltetni.
2016. okt. 26. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!