Miért hiányzik egyre jobban a volt párom, amikor tudom nem voltunk egymáshoz valók?

Szakítottam vele,több okból.Habár alapvetően kedves,olyan mindent meg lehet vele beszélni típusú ember,mégis alapvető ellentétek voltak köztünk.Például ő sajnálta a pénzt olyan dolgokra ami nekem fontos volt (nem kell nagy tételekre gondolni),ha kértem tőle valamit csak akkor tette meg ha nem ütközött nehézségekbe.Nem voltak bizonyos területen igényei,például nyaralás,utazás.Sokkal jobban szeretett otthon lenni,míg én szeretem ha történnek velem események,megyünk ide-oda.A hagyományos női-férfi szerep volt számára a minta,míg én az igazságos munkamegosztásban tudok csak élni,az ellenkezője irritál.

Stb. Tehát nem voltunk egymáshoz valók,úgy döntöttem megpróbálom elfelejteni és új életet kezdeni.

Mégis egyre többet gondolok rá,és arra ami jó volt benne.

Időnként elbizonytalanodom hogy mégsem kellett volna szakítani,miközben tudom kapcsolatunk örök vita volt időnként. Lesz ez még jobb is? Normális ez a szenvedés?