1 hónapja szakítottunk, de én még mindig azt hiszem, hogy ő (volt) az igazi. Mit tegyek most?

Sziasztok.

Elég nehéz helyzetben vagyok most, mert szakítottunk a barátnőmmel 1 hónapja, ezalatt az első 2 hét kínszenvedés volt, a 3. már jobb, de most megint rettenetesen hiányzik.

Tudni kell rólam, hogy nagyon megválogattam a nőket, még barát szinten is. Így alakult, hogy ezzel a lánnyal 18 évesen jöttem össze, ő 15 volt akkor. Rájöttem, aki 16 és feletti korosztályban van, már egy züllött lány. Ha hiszitek ha nem, rengeteg lánnyal beszéltem és nem tudtam megérteni, mire fel ez az "igyunk amíg bírunk", meg "minél több pasim legyen" felfogás.

Viszont ez a lány, még ez előtt állt így rendkívül felkeltette a z érdeklődésemet és össze is jöttünk. Én nem tudtam hogy hálálkodni, hogy egy ilyen kivételes lányt adott nekem a soros.

Kapcsolatunk alatt olyan dolgokat megtettünk, hogy olyanok már tényleg a mesékben vannak.

Aztán féléve jött egy fordulat. Ugyanis megjelent egy barátnőjelölt, akivel kezdetben még semmi gond nem volt. De egy idő után teljesen megváltoztatta a barátnőmet, értetlenül álltam a dolog előtt, meg 2 évig semmi ilyet nem tapasztaltam. Alapból nem egy barátnős típus na mindegy.

Nem igazán problémáztam rajta, 1x, 2x szóba jött, hogy kicsit sokat van vele és a társaságában. Ekkor kicsit elgondolkozott, picit vissza vett, de aztán megint hanyagolt. Ez februárban pont Valentin nap előtt volt, én meg virággal, bonbonnal mentem hozzá. Már akkor se nagyon hajlott a folytatásra, de aztán csak belement.

Viszont már látszott rajta, hogy valami nem okés.. Például állandóan a telefonját nyomkodta, mikor velem volt, meg pasikat nézet meg az utcán és szóvá is tette, hogy milyen helyes.

Ezek teljesen kiborítottak, mindene az új barátnője (akit alig ismer még), telefonon lóg, pasikkal foglakozik. Jött a féltékenység, amire ő persze megint támadással válaszolt, hogy nem bízom benne, de ezek után mégis, hogy lehetne az hinni szeret? Aki szeret szerintem nem ilyen, meg nem is volt ilyen 2 éven keresztül.

Aztán most július elején, 2 hétig nem találkoztunk. Mindketten megsértődtünk a másikra, másiktól vártuk a megoldást. Hol Ő, hol én támadtam. Aztán én felvetettem a vége szócskát, mire ő kijelentette hogy "SOHA!", meg hogy "Nagyon Szeretlek", "beszéljük meg" stb... Aztán másnap nem keresett, azt vettem észre hogy Instagramról leszedte a közös képeket, facebookról a kapcsolatot, mondom már megkérdezem mivan.. Felhívtam és közölte hogy vége (telefonba..), mondom ácsi, legalább beszéljük meg, nem akarta, én mentem el hozzá, ahol nagy nehezen kijött, és mindenféle sajnálat, szomorúság nélkül közölte, ugyan azt, amit a telefonba. Semmi nem látszott rajta, mint aki kidobja egy használt játékát. Akár hogy próbáltam a megbeszélni vele, nem engedett.

A következő napokban keresett, hogy mivan velem, hogy bírom. Hát szarul, akár mennyire is próbáltam előtte erős maradni nem ment. 2x még meglátogattam, először csak simán, hogy beszéljünk, semmi.. aztán virág, csoki, meglepi helyre elhívtam, elfogadta de nem szívesen, a meglepi helyre meg nem jött el.

Így zárult a dolog, muszáj voltam megpróbálni meg addig olyan érzésem volt, mintha nem tettem volna meg mindent érte. Jobban is éreztem magam utána.

Még aznap megbeszéltünk, hogy akkor ne hívjon, hogy könnyebb legyen nekem azóta nem is keresett, se én Őt.

Eltelt 1 hónap a szakítás óta, ő rakott fel képeket Instagramra és FB-re, mindegyik képen nagyon boldognak látszik. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy nemrég szakított.

Mondjuk, nem is nagyon van egyedül, hogy kicsit átgondolja a dolgokat, meg a barátnő is ellenem hangulja.

Egyszerűen nem tudom el hinni, hogy 3 év után semmi jelét nem mutatja, hogy megérintené a dolog. Ez szarul esik, mert olyan mintha már nem is szeretne, mikor én majd meg halok érte.

Tudni kell még rólunk, hogy a barátnő megjelenéséig hihetetlenül egy hullámhosszon voltunk, közös célok, egyetértés, mindig ott segítettünk a másiknak ahol tudtunk, rendszeres meglepik, nagy szerelem. Példákat nem sorolok, ezt az emberek mondták rólunk és mi is láttuk.

Én hiszem azt, hogy ha 18 éves koromig nem találtam meg az igazit, pedig sok lánnyal beszéltem, de mindnél volt valami rossz pont, viszont ennél egy sem így talán ő volt nekem az igazi?

Most meg szinte idegenek vagyunk egymásnak, 3 év boldog kapcsolat után. Mindig feldobtuk a másik napját, ha meg unatkoztunk pár perc alatt kitaláltunk valamit hogy jól szórakozzunk.

Ő most töltötte a 18. életévét, és a 21-et. Még az a szerencsém, hogy jelentkeztem egyetemre így megmaradt az a lehetőségem, hogy elmegyek innen (a közeléből), illetve új társaság, új lehetőségek, tanulás.. Tehát elfogom tudni terelni a figyelmemet, de nehéz elfogadni, hogy egy ilyen rendes lányt veszítettem el.

Pláne, hogy mindkettőknek az első szerelme...

Mi a fenét tehetnék? Nincs perc hogy ne gondolnék rá, még kondi és tanulás közben is eszembe jut, pedig lekötöm a figyelmem. Legszívesebben felhívnám, hogy tudjam mi van vele, de nem jó ötlet.

Szeptemberbe elhúzok innen, addig reméltem hogy megoldjuk, legalább baráti szintre visszük a dolgot, mert nem csak szerelmesek voltunk, hihetetlenül kiegészítettük a másikat, lelki társa is voltunk a másiknak.

Most a barátnő hatására ilyen, de barátnő nem olyan mint egy kapcsolat.. azok 1x úgyis más utánra tévednek. Sőt, tudom is hogy a barátnője meg a pasija tovább tanul XY helyen, neki meg teljesen más tervei vannak.

Bocsi hogy ilyen hosszú lett, de csak így tudtok rendes képet kapni a dologról...

Van esély arra, hogy X idő után keresni fog? Olyan témával, hogy "újrakezdés", vagy szimplán "hiányzom neki".