Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha négy napja nem írt, akkor ennyi volt?
Figyelt kérdés
két hónapja randizok egy sráccal ( mindketten 26 évesek vagyunk). Nagyon szép volt az eleje, udvarolt, naponta hívott csak hogy hallja a hangomat, szex egy bő hónap után volt. Az elmúlt két hétben megváltozott, rákérdeztem, de azt mondta, fáradt, sokat dolgozik mostanában ( ami igaz is, mert 12 órázik az addigi 8 helyett, igaz, van szabadnapja helyette). A lényeg, hogy szerda reggel írt, hogy nem tudja mi legyen, össze van zavarodva, maga se érti, nem akar elveszíteni, de az is igaz, hogy nem tudja ugyanazt viszonozni, amit tőlem kap, nem tud valamiért ugyanúgy lelkesedni mint az elején. Pedig egy hete még azt írta, fontos vagyok neki. A szerdát és a csütörtököt végigsírtam, pénteken reménykedtem, hogy már akkor tuti keres, ma meg már...nem tudom mit higgyek. Folyton görcsbe a gyomrom, hogy mikor jön az üzenet. Szeretném folytatni, de az is megfordult a fejemben, hogy ha már az elején ilyen, mi lesz később, mindig attól rettegek majd mikor lesz megint ez? Mondom, az első bő másfél hónap csodálatos volt. Most meg ez a pálfordulás.2016. júl. 23. 22:16
1/3 A kérdező kommentje:
Ja, amúgy szerda este még írtam neki, amit látott is, de nem írt vissza, erre azt írtam, hogy akkor megígérem nem írok amíg te sem írsz...ezt is látta de eddig erre sem reagált.
2016. júl. 23. 22:17
2/3 anonim válasza:
Hagyd. Es keszulj sztem arra hogy ennyi volt. ;( Es igen ha mar most igy gondolja akkor ha folytatnatok is mindig benned lenne a mi lesz ha megis elhagy...sajnalom.
3/3 anonim válasza:
Mintha csak az en egyik kapcsolatom forgatokonyvet latnam. Nagyon hasonlo volt az is. 3 honap utan kezdett igy viselkedni, holott addig o hivott naponta stb. En is az utolso 2 hetben ereztem rajta, hogy valami nem ok. Aztan egy nap felhivott, hogy neki ez nem megy es o sem akar elvesziteni (???) Kozben kiderult hogy bejott a kepbe mas, addig meg nem akart elengedni, amig az biztos nem volt. Szanalmas. Az ilyet engedni kell, menjen, ha menni akar.Te pedig egy percet se bankodj miatta, hagyd meg masnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!