Igazából nincsen kifejezetten okom a szakításra, de mégis szakítani akarok. Félek, hogy ezeket csak a fejemben kreáltam. Szerintetek? Fontos!

Szeret, imád, soha nem lesz még egy ember, aki ennyire fog engem szeretni, ezzel tisztában vagyok. De: Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk "szürke". Soha nem fekete, és soha nem fehér. Csak szürke. Biztonságos, és kiszámítható. Én nem ilyen vagyok. Én pörgök, szeretem a váratlant, az ismeretlent, de ugyanakkor félek tőle. Én soha nem lángoltam iránta úgy igazán. Az eleje még izgi volt, de így 2 év után már szexuálisan nem is kívánom őt. Neki én vagyok élete szerelme, utánam már nem akar senkivel lenni, és őszintén szólva félek hogy nem is találna. Én jelenleg nem szeretnék komoly kapcsolatot, egyedül szeretnék lenni szabadon. De ha viszont már megkomolyodok és komoly kapcsolatot szeretnék, családot alapítani (amit ő már most akar) akkor meg biztos hogy vissza fogom sírni őt, mert mondom, ilyet többet nem találok. Ha viszont meg nem próbálom meg mással (nekem ő volt az első, még csókolózni sem csókolóztam mással) akkor meg úgy érzem, hogy az életem és a kíváncsiságom nagy része homályba vész. Miért érzem magam így egy amúgy tökéletesen működő kapcsolatban? Mit tegyek?? Félek hogy elveszítem örökre, és hogy ezzel a lépéssel tönkreteszem az életét, és senki másban nem fog újra megbízni. 20L