Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mért nem akar elköltözni, mivel vehetném rá, hogy elmenjen?
Hosszas gondolkodás után egy hónapja szakítottam a barátommal, egy éve éltünk együtt, több éve tartott a kapcsolat, csak lehetőség nem volt összeköltözésre.
Megbeszéltük, hogy mivel én ismerősömtől béreljük a lakást, ezért én maradok itt. Kicsit nehezen fogadta el. Már van új albérlőm, 3 hét múlva jön, de az ex, még mindig nem talált albérletet. Szülei kb 15 km-re laknak, nekik még el se mondta, mi történt.
Kimaradt, mindketten 25-30 között vagyunk.
Nem utálom, napi kommunikációban vagyunk, csak így egyszerűen nem fogok tudni túllépni a dolgokon, nem igazán érzem úgy jól magam, hogy még itt van. Megsajnáltam, azért mondtam, hogy amég nem lesz albérlőm, maradhat. Természtesen szigorúan másik szobában.
Beleestél abba a csapdába, hogy jaj szegény, ne maradjon már fedél nélkül és addig maradhat, amíg nem talál.
De egyébként meg simán kitehetnéd a szűrét, már semmivel se tartoztok egymásnak!
Köss ki határidőt, ha 1 hónapon belül nem talál albérletet, amit kötve hiszek, mert simán lehetséges, akkor dobd ki. Egy bizonyos idő után már csak húzni akarja az időt.
Az ő neve szerepel a bérleti szerződésben? Ha nem, akkor semmi joga ott tartózkodni. Simán ki lehet dobni. Ha szerepel a neve, mint bérlő, akkor pedig fel kell neki mondania a tulajdonosnak.
A fenéket keres albérletet. Aki keres, az talál. Tapaszt albérletes vagyok. Ha nagyon sürgős, egy nap alatt lehet találni.
tény hogy eléggé Pató Pál úr, soha nem siet.
De én meg nagyon nem vagyok olyan, hogy kirakjam a cuccait. De lehet azt kéne tennem.
Most ahogy megemlítem a költözést, hisztirohamot kap.
nem akar elköltözni szóval drasztikusabb megoldás kell.
ha ott lesz az albérlőd akkor mond neki hogy most azonnal pakoljon,vagy előtte pár nappal,de magától nem fog elmenni az ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!