Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy viseltétek azt az időszakot, amikor új életet kellett kezdenetek?
Tönkrementünk a párommal együtt, a kisállatok egy ismerőshöz kerültek, olyan lakásba amit nem használt (nem volt benne csak 1 csapból folyó hideg víz) eleinte az ismerős tudta nélkül ott aludtam. Reggel popsitörlővel fürödtem, este addig voltam fenn míg világos volt. Miután az első melóhelyet elfogadtam nővérszálló, (minden másnap 1,5 óra utazás állatetetés miatt), onnan egy friss ismerős szobájában viszonylag olcsón laktam. Közben a párom egy haverjánál hasonlóképpen. Kb. másfél év múlva tudtunk összeköltözni, addigra neki is az alkalmi melók helyett lett állandó melóhelye. Amíg nem dolgozott én segítettem neki. Most együtt lakunk mégis csak heti fél-egy napunk van egymásra (a többi csak akkor ha összefutunk). Sokszor a kaja a bérlet is gond volt. A két évvel ezelőtti ruháimban járok, idén nyáron vettem először cipőt. A lényeg: ne add fel.
Mindig az adott erőt, hogy személyiségfejlesztő könyveket olvastam, hogy közben sokat tanultam emberekről, viselkedésekről, amikor csak tudtam olvastam, képeztem magam, most új munkahely, aztán a páromnak lesz új utána megint nekem. Az adott erőt, hogy a legtöbb milliomos is bukott már el és evett a kukából mielőtt újra felemelkedett. Bízz magadban, hogy meg tudod csinálni és tegyél is érte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!