Normális, hogy egy szakítás ennyire megvisel? Hogy tudnék túllépni rajta?

Az idő sok mindent helyretesz.....Neked is segíteni fog. De ne hidd, hogy most Vagy a legrosszabb stádiumban. Lassan meg fogod érteni, hogy az a srác már a múlt és tovább fogsz lépni, és keresel valaki mást, aki jobban értékel. És itt jön a második buktató.... minden ember önkéntelenül összehasonlítja az új párját az exével és nagyon nehezen tud objektív maradni.....ha olyan pasit fogsz ki aki számodra jobban bejön mint az exed, akkor úgy elfelejted a történteket mintha sosem láttad volna, de ha az új pasi nem passzol hozzád annyira mint az exed, akkor folyamatosan Rá fogsz gondolni és újra beleesel a mókuskerékbe. Nagyon figyelj oda, hogy kivel jössz össze,mert ha jól választasz partnert, akkor gyorsan túl leszel rajta és nem fogsz tehetetlenül vergődni.

37F

1esnek zöldpacsi!

annyit viszont hozzátennék: egy szakítás kicsit olyan mint a halál. Jó persze, sok dologban különbözik a kettő, viszont mindkettő egy nagy veszteség. Mindkét dolog k u r v á r a fáj, és megváltoztat.

Szóval gyászolj. Sírd ki magad becsülettel. Legyél szomorú, dühös. Éld meg, éld át, ne fojtsd el! Olyan egy kicsit, mint a gyomorrontás. Ki kell adni mindent, hogy meggyógyulhass!

És amikor már jobb, vond le a kapcsolat tanulságát.

(Amúgy b.a.z.m.e.g! Mekkora egy ró.ha.dék. hogy telefonon szakít. Gerinctelen, gyáva pöts! Fú de utálom ezt. )

2. vagyok. Szerintem a kor lényegtelen, egy húsz évesnek is ugyanúgy fáj ez.

A pszihológus segít, ha hagyod neki!

Tapasztalat hogy mocsok dolog ez.

Talán a későbbiekben le tudtok ülni megbeszélni, de egyenlőre gyógyulgass!