Megszakította velem teljesen a kapcsolatot egyik napról a másikra. Sosem szeretett?

Kb. 2 évig volt a srác a szeretőm, heti egy tali, napi szintű chatelés, telefonálás. Többet akart, csak magának engem, de mivel egyre ritkábban találkoztunk a lebukás veszélye miatt, úgy éreztem, hogy eltávolodtam tőle. A férjem épp munkanélkülire került, ezért vele akaratlanul is több időt töltöttem és a másikkal meg lehetőségem sem volt tartani a kapcsolatot. Sajnos pont egy rossz passzban voltam, és meg is mondtam a másiknak, hogy úgy érezem, eltávolodtunk egymástól. Bumm, pont ekkor le is buktunk egy telefonos üzenet miatt és hoppá a férjem megfenyegette, hogy mégegyszer ha hozzám mer szólni, kinyírja. Itt minden kapcsolatom megszakadt vele, ennek már több, mint fél éve. Én próbáltam beszélni vele, mert majd megőrültem a fájdalomtól, de csak annyit mondott, hogy ne zaklassam már.

Azóta sem tudom megérteni, hogy lehet az, hogy egyszerűen ilyen könnyedséggel itthagyott engem? Nem érdekli, miken mentem át, hogy vagyok? Ha csak pár hetes szeretői viszony lett volna, nem csodálkoznék, de majd két év. Most már így több mint fél év távlatából elmondhatom, hogy jobban vagyok, de nagyon megszenvedtem az egészet, hiányzik, hogy tudjak róla, hogy beszélgessek vele stb. Nem értem, ha valaki szeretett valakit, hogy tudja így lezárni?

Én annyira szerettem, hogy el akartam válni, hogy együtt lehessünk. Sajnos mindenféle akadályai voltak: anyagi okok, munkahely, elbocsájtás munkahelyről stb. olyan külső tényezők, amelyek miatt halogattam az egészet. Ugye mondják, hogy az embernek a biztonságérzete az első, nem a libidója, ez így is van. Ő persze úgy vette, hogy én nem akarok változtatni, hogy ő nem ér nekem annyit, hogy kockáztassak érte. Most így utólag, lenyugodott érzelmekkel azt gondolom, jól tettem, hogy nem ugrottam fejest az ismeretlenbe, hiszen az apróságokon kívül, semmi nagy próbatételben nem bizonyított még nekem. Én pedig óvatosan kezeltem a helyzetet.

Még egy utolsó találkozónkon azt is mondta, hogy addig nem szól hozzám, míg a férjemmel vagyok, csak ha elváltam. Én még idáig is elmentem volna, viszont a férjem bosszúból leemelte az utolsó filléremet a bankszámlámról is, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozott engem teljesen. Azóta sem bírtam anyagilag függetleníteni magam és belefáradtam a kitörések keresésébe. Úgy érzem magam, mint egy áldozat. Nem akartam a szeretői viszonyt, már ott az elején ki akartam törni, de nem sikerült. Utólag azt is gondolom, lehet azért nem sikerült, mert csak én akartam? Talán a másiknak is jobban bele kellett volna adnia. Majd két év után igencsak belefáradtam a megoldások keresésébe, a partnerem pedig a tétlen várakozásba.

Summa summárum, bár lehet a házasságomra nézve valójában jobb hogy eltűnt a harmadik fél, számomra mégis érthetetlen, hogy ennyi várakozás, érzelmek, ennyi beszélgetés után hipp hopp így eltűnjön valaki az életemből.

A férjemmel azóta megvagyunk, de egyáltalán nem kívánom és mindig a másikra gondolok. Sokszor elgondolkoztat, vajon ha nem lennék anyagilag kiszolgáltatott helyzetben, akkor is ennyire ragaszkodnék a férjemhez? Félreértés ne esssék, van munkám, de albérletestől, gyerekestől nem jönnék ki egyedül. Tudom, hogy szeretem a férjem, mert amikor beteg lett egyszer, csak úgy rohantam hozzá, hogy segítsek neki, meg amikor a szeretőm leszólta, felment bennem mindig a pumpa, szóval valahol biztos szeretem, de egyszerűen hogy megkívánjam, az kizárt. Mióta nincs meg a szeretőm, hiányzik az a felemelő érzés, az a boldogság, amit az ő társaságában éreztem. Nem tudom megfogalmazni azt az érzést.

A szeretőm, és az általa megélt érzelmek annyira nagy nyomot hagytak bennem. Azóta fél embernek érzem magam, mióta nem beszélhetek vele. Még így is gyakran könnybe lábadnak a szemeim.

Lehet, hogy egyik sem az igazi? Férjem rendes ember, de nem vagyk belé szerelmes, a szeretőbe szerelmes vagyok, de nem megbízható, és már nem foglalkozik velem. Ergo akkor lenne teljes kerek az egész, ha egy olyasvalakibe szeretnék bele, akire lehet építeni? Most elvagyok a házasságomban, de nem tudom meddig, nem tudom mi lesz.