Létezik olyan hogy nincs rá ok, de egyszerüen kiszeretünk?

Ha eleve nem is voltunk szerelmesek a másikba, csak abba, amit a másikra kivetítettünk. Aztán megismertük és valahogy mégsem olyan. Már nem izgalmas, nem érdekes, nem ezt vártuk.

Sokszor jártam így fiatalabb koromban. A férjembe már 6 éve vagyok szerelmes, de tényleg belé és nem valami homályos elképzelésbe róla.

A másik eset, ha már két ember több évtizedet leélt együtt, akkor már sokaktól hallom, hogy már nem szerelemként élik meg az érzéseiket egymás iránt, inkább baráti szeretetként. Erről nem igazán tudok véleményt mondani, én még ebben a korban nem vagyok benne.

Mindig van ok, még ha csak annyi is hogy nem volt már ami táplálja.

És az emberek vagy gyávák, vagy lusták, vagy egyszerűen nem tudják szegények maguk sem, hogy mi van...

De leggyakrabban szerintem is az az ok, hogy egy hamis illúziót képzeltünk a másik helyébe és nem ismertük ki időben.

"I keep on falling in and out of love with you..."

Ok mindig van, de az nem feltétlenül ésszerűségi ok, és nem is mindig megmagyarázható. Na meg előfordul, hogy az ember magának sem vallja be.