Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Van-e remény, hogy a volt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van-e remény, hogy a volt párom belátja, mit veszített (ünk)?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


4 és fél éves párkapcsolatomnak lett másfél hónapja vége. A korkülönbség 20 év volt, ennek ellenére szépen éltünk, nagyon szerettem a gyermekét, akivel a kapcsolatunk baráti volt, sok közös programmal. Szívesen segítettem a gyerkőcnek, ha orvoshoz kellett vinni, vagy érte menni valahova, szerettem, volna, ha tudja, rám is számíthat. Édesanyja viszont sajnos, szakított aktuális párjával, ezek után zavarta az ex-férje boldog kapcsolata, így mindent megtett annak elrontása céljából (hívogatta naponta többször, sms-ekkel zaklatta, hogy segítsen neki vásárolni, piacra menni, ablakot pucolni, mindenfélét megcsinálni). Ezek átlátszó -nem a gyerekről szóló- dolgok. Eleinte szép szóval igyekeztem ezt a volt páromnak elmondani, láthatóan manipulált a hölgy, de D. (nevezzük így a férfit) nem vett tudomást erről, ő azt hitte, féltékeny vagyok. Amikor már hazugságokat talált ki a fiáról (hogy nagyon beteg), Debrecenből (családomtól) kellett ugrani hozzá abban az egy napban, amikor ott volt, persze, a hír kacsa volt. A gondok csak fokozódtak, egyre több hívás, zsarolás, gyermek befolyásolása (aki átlátott a szitán és nem hitte el anyukája rólam mondott szavait). Újra szóvá tettem a helyzetet, ezúttal már mérgesebben, de ő továbbra is "hisztinek" aposztrofálta, pedig nem erről volt szó, nem is féltékenykedésről. Mikor az ex-feleség hatására naphosszat náluk volt (nem elhozta a kicsit, hanem ott volt), egyre gyúlt a feszültség, ami akkor tetőzött, amikor D. kijelentette, velük lesz karácsony minden napján, mert a gyereknek biztosan jót tesz ez (közben nála magatartás-gondok jelentkeztek). Általában nekem belőle eddig is csak egy karácsonyi nap jutott, a többit velük töltötte, amit akkor a gyermek miatt elfogadtam, de ez már valóban szíven ütött. Én megértettem őt ennyi évig, a gyerek miatt túl sokat nyeltem is, azonban engem senki sem nézett a kapcsolatban, és azt éreztem, soha nem lehetek boldog valakivel, akivel nem lehet megbeszélni a konfliktusokat. Elköltöztem tőle, hetekig ki voltam bukva, majd higgadtan, pihent fejjel írtam neki, hogy most vagyok készen arra, hogy megbeszéljük ezt. Akkor ő kijelentette, hogy mikor elköltöztem, ő kiszeretett belőlem (továbbra sem érti az indokaimat, miért is jöttem el), ő már nem érez semmit és velem ő már túl van rajtam. Mondta ezt szakállal (sosem volt borostás mellettem), ezer felé álló hajjal, koszos ruhában (nyilván velem nem így nézett ki), büdösen -nem épp egy felfrissült, hú de boldog szingli látszatát keltve. Úgy véli, olyan leányzóra van szüksége, aki huszonéves, épp ugyanúgy elfogadja a kisfiát, ahogy én tettem, akit nem zavar, hogy naponta találkozik az exszel, és hogy sokat beszél vele telefonon, s akivel szívből szeretik egymást. Adalék, hogy D. édesanyja nagyon bántóan viselkedik mindenkivel, aki a kisfiához közel akar kerülni, tehát halálos sértések garmadát kapta az ex-feleség is, én is, D. szerint ebben sincs semmi, anyukája félti.


Én nagyon szerettem és szeretem őt, bár 25 éves vagyok, szívesen ápolnám és szeretném őt is, a kisfiút is, tenném boldoggá minden napjukat, cserébe a közös szép élményekért. Van esély arra, hogy belátja, buta módon viselkedett a közeledésemkor? (Barátaim szerint ez gyerekes dac volt, amit a sértett önérzet mondatott, hiszen elhagytam és az egójának ez sok volt - nem éppen így néz ki egy boldog, vidám egyedülálló férfi).


Szerintetek van remény? (A kettőnk egymáshoz való viszonya mély volt, barátságon alapuló és szexuálisan frenetikus, érdeklődési körünk abszolút megegyezett, tehát minden értelemben sajnálnám, ha a másik felem veszíteném el.)


Köszönöm, ha végigolvastatok! :)



2014. jan. 26. 19:03
1 2
 1/11 Költőnő? ***** válasza:
D egy gyenge jellem
2014. jan. 26. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

meg is csalt téged te liba!


30+F

2014. jan. 26. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Ne haragudj, de nem adtam rá okot Nekedx hogy ilyen kedves megszólítással élj. Egyébként nem hiszem, hogy megcsalt, egyszerűen két vélemény nem közelített egymás felé. Sok mindent bevallott utólag bántásként dacból (hazudott dolgokban), de a megcsalást nem ismerte be. 25 éves vagyok, ő 45, abszolút sportos, fitt, magára igényes nő, aki az ágyban szeret mindenfélét kipróbalni, s nem mellesleg a háztartást is ellátam, egész jó munkahely mellett. Szex kb. heti 6 volt, néha már azt is sokallta... Nem gondolnám, hogy megcsalt, de ez még a problémát nem bagatellizálja.
2014. jan. 26. 23:17
 4/11 anonim ***** válasza:
20-40 okos..
2014. jan. 26. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Nem a korkülönbség elemzését kértem. Soha nem jötte ki a velem egykorú fiúkkal, hiszen a buli, csajozás volt minden témájuk, míg vele színházba, komolyzenei hangversenyekre jártam, nagyokat beszélgettünk, számíthattam rá mindenben, s ez szépen lassan szerelem lett, ami még él bennem a bajok ellenére. Most sem tudnék felfigyelni egy 30 év alatti pasira.
2014. jan. 27. 07:54
 6/11 anonim ***** válasza:
"Pszichológus szakértőnk szerint ha egy pár szakít, feltehetőleg nem működött jól a kapcsolat. Ezért csak akkor érdemes a viszonyt újrakezdeni, ha a felek tisztázták az okokat, és megpróbálják mindketten megoldani, helyretenni azokat. Ha hosszabb idő telik el a szakítás után - pl. pár év -, sokkal nagyobb az esélye a sikeres újrakezdésnek. Ennek nagyon egyszerű oka van, ami a személyiség fejlődésében keresendő. Az évek múlásával ugyanis változik egy ember személyisége, érettebb, tapasztaltabb lesz, és akkor már nem ugyanaz a két ember találkozik, mint évekkel előtte. Lehet, hogy "felnőttebb fejjel", némi tapasztalattal a hátuk mögött a pár tudatosabban kezeli majd a kapcsolatot, tanult esetleg a hibákból is, így lehet remény az együtt maradásukra. Ha csak a nemi együttlétért marad együtt a pár, az semmiképpen sem jó abból a szempontból, hogy nem tudnak nyitni mások felé, hiszen még kötődnek egymáshoz, érzelmileg is (!), és ahhoz, hogy nyitottak legyen egy másik párkapcsolatra, el kell szakadniuk egymástól. A barátság is csak évek múlva jöhet létre közöttük, ha már kihűltek és rendeződtek a köztük lévő érzelmek. Összefoglalva akkor van esélye egy párnak a sikeres újrakezdésre, ha történt valamilyen változás bennük, megértették a szakítás okát, mindketten látják a saját felelősségüket ebben (ez mindig 50-50%), képesek tudatosabban kommunikálni egymással, és megoldani a konfliktusokat. Ez minden párkapcsolat alapja is."
2014. jan. 27. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
ez nem kortól függ, csak éretlen vagy és voltál. sokunk 30 alatt sem így élt. te pedig azt kaptad amit érdemeltél.
2014. jan. 27. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Miért is vagyok éretlen? 17 éves korom óta magamat tartom fenn, nem szorulok anyuci-apuci pénzére, mellesleg édesapám nem is él. 19 éves koromra (fél év külföldön töltött idő alatt egy autó árát megkerestem). Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb huszonéves valóban élvhajhász, én pedig nem erre vágytam/vágyom. Az, hogy Szerinted ez éretlen dolog, az csak a Te véleményed. Elvárom, ha már nekem van ennyi idősen valami kis egzisztenciám (kocsi meg egy garzonlakás), akkor a másik is egyedül éljen, legyen egy lakása, egy normális munkája. Szerintem nem mond igazat, aki azt mondja, ezek nem számítanak. Attól férfi egy férfi, ha fel tudok rá nézni, és látom, hogy törekszik az életben, célokat ér el. A legtöbb 24-26 éves srác még otthon lakik, abszolút önállótlanok a hétköznapi élet területein.
2014. jan. 27. 12:09
 9/11 anonim ***** válasza:

tőlük fele annyit nem viselsz el mint egy 45 évestől aki ürítőedénynek tekint és leszar :D


a pénz a minden?


vicc vagy :)

2014. jan. 27. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Nem a pénz minden. De annyi legyen, hogy NÉHA elmenjünk egy moziba vagy színházba vagy valahova. Ez aztán nagy pénzéhség... A 45 éves meg speciel (kora és tapasztaltsága miatt), jó szerető és intelligens ember, akivel mindenről lehet beszélgetni. Ja, és 18 éves kora óta egyedül él. (Igen, letett valamit az asztalra, de az offolást befejeztem.)
2014. jan. 27. 17:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!