Miért én vagyok az ügyeletes szemét azért, mert egyszer visszaütöttem már?

Barátnőmmel már rossz volt a kapcsolatunk pár hónapja, sokat veszekedtünk. Sokszor próbáltam rendezni és megbeszélni a dolgokat. Sajnos nem sokra jutottunk. Mindig jobb volt egy időre, de kezdődött megint. Pénteken áthívott, hogy aludjak nála, de megint csak a veszekedés ment. Odáig romlott már az egész, hogy felpofozott engem. Mivel emúlt éjfél és nem kocsival voltam, nem akartam elmenni, ezért bekucorodtam a fal felé és nem terveztem hozzá szólni reggelig. Ő ezt nem nézte jó szemmel, folyamatosan mondta-mondta-mondta a magáét, követelte, hogy válaszoljak, de nem válaszoltam. Egy idő után megelégelte, teli talppal derékon rúgott és úgy ordított rám, hogy válaszoljak azonnal. Mondtam, hogy nem érdekel, nem fogok, hagyjon békén, erre megint rúgdosott ugyanúgy. Ez volt már az a pont, hogy összecuccoltam, nem érdekelt, hogy éjszaka van, inkább gyalogolok haza 2-3 órát. Megmondtam neki, és azt is, hogy elhagyom, mert tűrhetetlen már amit csinál. Nem akart hagyni menni, beállt az ajtóba, dobhártya szakítóan sírt, ölelni próbált, könyörgött. Lefejtettem magamról, és kértem utóljára, hogy hagyjon békén. De ő megint viselkedést váltott, sipítozva jött az újabb dühroham, hogy én mit lökdösöm amikor ő ölelget, és ekkor tiszta erőből belerúgott a térdembe és ezzel párhuzamosan két kézzel ütlegelte az arcomat, majd széttépte a hajamat. Nekem itt fogyott el a türelmem. Sajnos vagy nem, de lekevertem már neki egy rendeset és arrébb is ráncigáltam az ajtóból, amitől megbotlott és a falnak esett kicsit, és végre elmentem onnan.

Csak azóta még jobban áll a pokol, mint eddig bármikor. A lány nem ír nekem, nem keres, ellenben rám eresztette az apját, egy fiúbarátját és egy barátnőjét is, ők folyamatosan írnak. Hogy ha én nem megyek oda az apja és a fiúbarátja jelenlétében bocsánatot kérni + elfogadni egy taslit az apjától, akkor feljelentenek a rendőrségen, és simán elintézik, hogy ne ússzam meg. Hiába mondom, miket csinált, hogyan rúgott, nem hisznek nekem, mert a csaj csak pár pofont ismert be, és ahhoz úgy állnak hozzá, hogy nehogy már férfi létemre attól taccson legyek és ne tudjam megoldani anélkül, hogy akkorát beverek neki, hogy vérezzen az orra és nekiessen a falnak az életét kockára téve. Meg hát nyilván pofonok is azért voltak, mert én lelkileg kicsináltam, kifosztottam érzelmileg, bántottam, megaláztam, tönkretettem. Ő igen is egy szelíd, értelmes kis könyvmoly lány, aki soha nem bántott senkit és senkinek nem volt vele problémája, egy hangos szava nem volt, milyen érdekes, hogy mellettem ilyen, kizárólag velem. És nem egy agresszív rúgdosó képét festi a lány aki annyira zokog hogy leesik a földre és levegőt se kap. Ők ismerik mint a tenyerüket szóval ne is kíséreljem meg mocskolni előttük.

A barátnője meg kisregényekben magyarázza, hogy nem ugyanaz, ha férfi és nő üt, szégyelljem magam és egyszer meg fogok ölni egy nőt vagy gyereket, pedig nem is válaszolok neki.

Hogyan érjem el, hogy leszálljanak végre rólam és miért én vagyok a rohadék? A lány hónapok óta kiabál rendszeresen veszekedésnél és a pénteki veszekedést megelőző héten még tárgyakat is tört. Tudom, hogy hülye vagyok, és nem szakítottam már akkor. Nagyon sokat tűrtem neki, csak volt egy bizonyos határ. Nem kiabáltam vissza neki, próbáltam nyugodt maradni, de a követelőzéseinek nem tettem teljesen eleget, nem tagadtam meg magam.