Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mikor múlik el a fájdalom egy hosszú kapcsolat után?
3.5 évet voltunk együtt, húszas éveim közepén járok. Már kb egy éve érzem, hogy ez így nem lesz jó, sokat beszéltünk a problémákról, de ő nem változtatott. Tudtam, hogy egyszer szakítani fogunk, de azt is hittem, hogy nem lesz olyan nehéz, hiszen ésszel tudom, hogy jobb lesz így nekem.
Ehhez képest pár napja történt a szakítás és én borzasztóan magam alatt vagyok, legszívesebben keresném. Szeretem még most is, de sehova sem vezetett ez a kapcsolat. Nap közben még elvagyok, de amikor nélküle kell lefeküdnöm, nehezen viselem.
Aki volt hasonló helyzetben mennyi idő után tette túl magát ezen?
Ez engem is érdekel. Most fogok szakítani 11 év után, hasonló okok miatt mint te kérdező.
Tudom, hogy ezt kell tennem de közben félek is tőle...nagyon szeretem és pokolian fog hiányozni.
Én jártam pszihológusoknál emiatt hogy szakítottak velem és depressziós lettem.
Mindegyik a rossz gyerekkoromra vezette vissza azt hogy nehezen tudom feldolgozni és hogy jobban fáj mint másoknak.
Anyám odaadott a nagymamámnak.
Apám ivott, üldözött minket éjjelente, vertek, és mindig szidtak.
Aztán évek alatt ledobtam magamról a szüleim okozta fájdalmakat.
Lett önbizalmam és más a világ is.
Ha elhagyna a férjem, tudom hogy találnék mást, és nem esnék kétségbe.
Hiába szeretem, annyira nem tudnék ragaszkodni hozzá hogy sírjak ha elhagy…..
Ilyen lettem…. Nem a pasik tettek tönkre hanem a szüleim. Túl érzékeny voltam, most meg túl kemény.
Még csak pár nap telt el, persze, hogy szörnyen érzed magad. Annak idején kb. ugyanennyi idő után lett vége, kb. 1,5 év után léptem véglegesen túl rajta.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!