Szakítottam a párommal annak ellenére hogy szeretem, mert nem éreztem se a tüzet, se azt az ő részéről hogy fontos vagyok neki. Azonban az érzéseim miatt nem tudom mi tévő legyek…? Bővebben lent:

Sziasztok! Szakítás mellett döntöttem (25F) egy másfél éves kapcsolat után (20N). Az elején mint minden kapcsolat ez is borzasztóan boldog és eseménydús volt. De mindig is éreztem azt, hogy nem vagyok ugyan azon a szinten tartva mint ő nekem (nekem ő volt mindig is az első az úgymond “fontossági listámon” amíg nála ő maga amit ki is mondott, de előttem van még a karrier (sportoktató az iskola mellett), a gyerekkori családja, és az iskola). Nekem pedig lehet rossz szokás de az egóm ezt nem tudja befogadni hogy ha nekem ő az első én pedig csak az 5.helyen vagyok és minden fontosabb tőlünk az ő számára. Egyszer volt egy veszekedés gyerekvállalás feljötte után, akkor világosult bennem, hogy sajnos nem ugyan az a jövőkép (én fiatalabb szülő szeretnék lenni ő meg nem, mert előbb karriert akar építeni). Persze nem azt mondom hogy én nem vagyok hibás, bevallom nagyon sokszor forrófejű voltam, néha túlgondoltam dolgokat… de ki nem hibázik? Viszont én beismertem ezeket mindig, de amikor bocsánatot akartam kérni tőle piti dolgokért általában a gőgös válasz “nem kell most már”. Jellemző volt a kapcsolatban a túlzott feminizmus a részéről (ez a férfi dolga, neked kell megtenni ezt, neked kell megtenni azt, stb stb., de ha valami nem lett jól megcsinálva jött az hogy “semmihez se értenek a férfiak” - mégis hogy vigyek fel egy nagybevásárlásnyi terméket egyszerre azért, hogy a nő ne cipekedjen?:) -)Az is fáj, hogy mindent megtettem érte (félreértés ne legyen, ő is rengeteg mindent adott nekem!). Aranyos üzenetek, vers, sütöttem főztem neki, akármikor találkoztunk vittem akár csak egy innivalót de adjak valamit, programoztunk. Sőt egy nap mondta nagyon megenné a csokitortát, hazamentem szüleimnek “segíteni” aztán sütöttem neki egy tortát és visszamentem hozzá. És ezek ellenére is azt kaptam tőle hogy nem teszek eleget a kapcsolatunkban. Fáj mert ez a kapcsolat sokkal több lehetne ha hajlandó lenne empátiára és kompromisszumokra, ami nem csak egyoldalú lenne mert természetesen én is csiszolódnék az arany középút felé. A legfájdalmasabb, hogy nem tudok nem érdeklődni felé (ő is ugyan úgy érdeklődik) mert továbbra is szeretem/szeretjük egymást, de az utolsó 2 hónapba nem voltunk kifejezetten egymás örömforrásai, inkább csak “sérültünk” egymás mellett és mielőtt a maradék szerelemből is utálat lenne inkább a vége mellett döntöttünk…