Mennyire ment könnyen azt feldolgozni hogy vége?

Attol függ szakítás után mit csinálok milyen az életem éppen, milyen környezeti ingerek vesznek körbe.

Volt olyan szakításom amivel úgy éreztem az életem egy részét veszítettem el, olyan is ami után az életem értelmét se láttam, és olyan is aki után könnyen álltam fel.

Mindegyik ugyanolyan mély és több éves kapcsolat együtt élés volt tele tervekkel.

Egy szakitást bőven nehezebben viselek ha pl épp munkám sincs életem sincs barátaim se, és teljesen másképp ha épp pl tele vagyok munkával barátokkal udvarlókkal pörög nyüzsög az életem.

nekem könnyen évek óta készültem rá és a szakitás egy leányálom volt, soha többet vele.

minél előbb lezárni és nem visszagonolni arra milyen volt vele, akár rossz vagy jó

Az első lépés, hogy ezt belátod. Nem könnyű. Nem vagytok összeragadva, nem kötelező párkapcsolatban élni.

Utána nemet mondani a legnehezebb. Amikor sír, könyörög, leígéri a csillagokat. Nyilván az ember megsajnálja a másikat és elhiszi, hogy változás lesz. Az esetek nagyrészében nem lesz.

Ezután el kell foglalnod magad, betölteni a lelkedben az űrt. Lehetőleg ne egy új kapcsolattal. Gondolj sokat a szépekre, a nem szépekre is. Sírj, ha kell.

Tarts önvizsgálatot. Nagyon sok hibádat felfedheted így, ha őszinte vagy magadhoz és képes vagy magadba nézni. Gondold át, mik a vágyaid és te miket tudsz másnak adni.

Nem ment könnyen. A legnehezebb része annak a feldolgozása volt, hogy hogyan ismerhettem ennyire félre valakit úgy, hogy van már némi tapasztalatom az embereket illetően.

És annak ellenére rengeteget agyalok rajta még mindig, hogy magát az egyedülálló létet leszámítva tök tartalmas az életem, és szinte minden percét képes lennék (gyakran képes is vagyok) élvezni, ha nem tolakodna állandóan az elmémbe, hogy milyen szinten vak voltam, és mennyire nem láttam, hogy valójában kivel állok szemben. Nagyon nehéz feldolgozni, hogy olyan valakit szerettem, akit egyáltalán nem lett volna szabad.