Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottatok már olyan nővel vagy férfival, aki nagyon tetszett nektek külsőre, intelligens is volt, és nagyon jó volt vele a szex?
*Ja meg kiröhögött olyanok miatt ha pl vettem neki törölközőt hozzám. Hogy ő törölközőt kap tőlem. Es ezek után meg ráment arra hogy akkor vegyek neki ezt vagy azt.
Egy rakat ilyen afférunk volt amiből kiviláglik hogy iq-ja kanyarban sincs.
Volt ilyen.
Egy évig találkozgattam vele, nagyon szerelmes voltam.
Nem akart elköteleződni, gyáva volt( félt az exemtől),mamahoteles volt , önző,és a legrosszabb az egészben hogy az anyagiakra hivatkozva nem akart összeköltözni.
Pedig nem haltam éhen, ahogyan ő sem, együtt sem ez lett volna.
Aztán egyhangú lett. Már nem volt séta sem, pedig korábban is csak annyira volt képes, leamortizálódott a kapcsolat és csak heti egyszer jött hozzám szexelni. Az önzősége abban nyilvánult meg hogy mindig magáról beszélt, ő hogyan akar élni majd, és én nem szerepeltem a jövőképében, meg sem kérdezte hogy én hogyan szeretném a közös életünket.
Az hogy egyszer sem hozott egy szál virágot sem, az másodlagos , de utólag azért már tisztábban látom hogy rettenetesen fukar ember volt ő valójában. Kiábrándultam és sokat sírtam de csak a kapcsolatunk alatt. Óriási csalódás volt .
Megkönnyebbültem amikor végre szakítottam vele, és a legjobb döntést hoztam.
Katasztrófa lett volna ha összeköltözök egy apuci pici fiával, aki azon retteg hogy nehogy egy nő lehúzza őt anyagilag. Biztos hogy egy pár lyukas zoknit sem vehettem volna meg magamnak, mert folyton a lehúzós aranyásó nőkről beszélgettek az eszetlen barátjával, akivel eljárt kocsikázni. Szerintem azt akarta hogy várjak rá szépen 10-20 évet mire hajlandó lesz elköteleződni, nekem pedig nem volt türelmem megvárni amíg ő felnő.
Riasztó volt a gondolat hogy ha 50 évesen nem akar összeköltözni akkor majd esetleg ha elég öreg(60-70vagy akár80), vagy segítségre szorul, akkor képes lett volna.
Hihetetlen hogy ennyire elment az eszem és azt hittem hogy ő férfias, erős, okos, bátor. A szerelem megbolondítja az embereket, ezért szerencse hogy az az elvakultság nem tart örökké.
Nekem hiába mondta a tesóm hogy te figyelj már mit tud ez a pali? Mit nyújtott ő neked?
Nekem kellett éreznem hogy ez nem kapcsolat az ő részéről. A végső lökést a döntésemhez szintén egy nagyon önző, irigy húzása idézte elő, elújságolta hogy kapott ajándékba wellnes belépőt és hogy mással megy, szinte hallottam ahogy vigyorog a telefonba mint egy hülyegyerek. Ott halt meg az utolsó csepp érzés a lelkemben iránta , amit én szerelemnek hittem. Egy igazi combos incelbe botlottam az ő személyében, de ezt csak utólag látom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!