Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van az, hogy csak addig érdekelt, amíg azt hittem mással van?
Szakítottam exemmel másfél hónapja, szépen váltunk el egymástól, a kapcsolat is végig jó volt, de bizonyos körülmények miatt meg kellett tennem ezt a lépést. Nagyon padlóra kerültem az első hetekben, aztán szépen elkezdtem őt elengedni. Ennek ellenére a mai napig sokszor eszembe jut, valamint amikor arra gondoltam, hogy más nőkkel ismerkedik, azt hittem megbolondulok. Ilyenkor nagyon azt éreztem, hogy vissza akarom őt kapni. Ennek ellenére tartottam magam és nem kerestem fel egyszer sem, ő sem engem (nem is tud, mert le van tiltva). A sors fintora, hogy a napokban összefutottam vele tök véletlen, ő jött oda hozzám, beszélgettünk egy 10 percet, aztán hamar a lényegre tért. Megkért, hogy oldjam fel és találkozzunk. Nemet mondtam, abban a pillanatban elvesztettem felé az érdeklődésem. Magyarán csak addig érdekelt és akartam vele találkozni, amíg azt gondoltam, hogy másokkal ismerkedik, így, hogy úgymond ő jön hozzám, és újból fel akarja venni velem a kapcsolatot már hirtelen egyáltalán nem mozgat meg. Ez mi miatt lehet? Azt hittem még vannak felé érzelmeim és majd kiugrok a bőrömből, ha egyszer összetalálkozunk, ennek ellenére pont az ellentéte történt.
25N
#3 tényleg hányinger vagy.
#4 még jó, hogy nálad nincsenek. Ja, várjunk csak.
Az 1. válaszoló nagyjából leírta a problémát. Hozzáfűzném még, hogy elég erős egocentrikusságra, éretlenségre és divatszóval élve nárcisztikus jellemvonásokra utal.
Ezek olyan tulajdonságok, amiknek a felszámolásán dolgoznod kell.
Annyit mondanék, hogy jól érezted hogy "tartanod kell magad", mert ha erről bárkinek is beszéltél volna, elég komoly szegénységi bizonyítványt állítottál volna ki magadról. Én, ha korábban jóban lettünk volna, konkrétan elkezdtelek volna kerülni.
#8 senki nincs megsértődve, csak helyreteszem a beszólogató, semmit nem mondó idiótákat.
#9 még jó, hogy teli vagyok baráttal. Érdekes, amit írsz, mégis mindenki imád, valamint az összes párkapcsolatomnak én vetettem véget kivétel nélkül. Ez véletlen lenne? Nem hiszem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!