Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítottatok már úgy valakivel, hogy a másik fél még igazán szeretett titeket? Milyen érzéseitek voltak így a szakítás/elválás után?
Velem szakítottak így.
Sajnos belekényelmesedtem a kapcsolatba, a leányzó nem szólt semmit, egyik napról a másikra szakított. Elég nehéz volt kiheverni, mert sok idő után, ha nem is mutatja a nap minden percében az ember, de szereti a másikat.
Hiába szenvedtem utána vagy 1 évig, nem érdekelte, már a rendőrséggel fenyegetett.
Vagyis sikeresen elérte, hogy nagyon megutáltam utána, eszembe nem jutott valaha is keresni.
2
Biztos azért, mert csöndben, méltóságteljesen, a lány döntését tiszteletben tartva szomorkodott a kanapéján.
Vélem szakított így anno a menyasszonyom.
Csak hónapokkal később értettem meg, hogy miért is.
Kár, hogy nem működött a kommunikáció köztünk egy ideig ( különböző okokból), és erre ráment a kapcsolat.
1 év kellett ahhoz, hogy túllépjek ezen, szinte belebetegedtem, de úgy utólag kár volt.
Mindkét élmény megvan. Velem is szakítottak így, meg én is szakítottam úgy, hogy tudtam, a másik fél szerelmes. Igazából szerintem jobb így. Nekem nem volt lelkiismeretfurdalásom. Akkor volt, mikor láttam, hogy szenved, mert érzi, hogy én nem szeretem. Nem szabad senki idejét pazarolni, ha nem tudod megadni neki azt, amire vágyik, akkor csak kínzod. Sokkal tisztességesebb ilyenkor elengedni. Ez a szóban forgó pasi azóta már mással van, aki fiatalabb is és csinosabb is, mint én, és én abszolút örülök annak, hogy megtalálta a párját!
A legnagyobb szemétség - amit szintén megcsinált már velem egy exem - hogy nem szeretett, de nem is engedett el, viszont mellettem ismerkedett, másba volt szerelmes. Engem meg hitegetett, meg én is hitegettem saját magam. Így utólag ezt sokkal nagyobb szemétségnek tartom.
"A legnagyobb szemétség - amit szintén megcsinált már velem egy exem - hogy nem szeretett, de nem is engedett el, viszont mellettem ismerkedett, másba volt szerelmes. Engem meg hitegetett, meg én is hitegettem saját magam. Így utólag ezt sokkal nagyobb szemétségnek tartom."
6-os. Ezt akár én is írhattam volna. :(
Velem csinálták ezt meg.
A lány kezdeményezett. Én soha nem kezdeményeztem volna magamtól mert fèrje volt.
Azt mondta nem bír kiverni a fejébő, állandóan rám gondol.
Nagyon nehezen tudok szerelembe esni, de a kisugárzása nagyon jó hatással volt rám.
Aztán mikor bele szerettem jött a nagy fordulat. Teljesen kifordult magából és közölte, hogy hagyjam békén mert én tönkre tettem a házasságát és a férje rá jött, hogy találkozgatunk. Előtte még az ment, hogy én sosem zavarok és akkor hívom őt amikor csak akarom..
Ezek után mindent letagadott még magának is hazudott és azt mondta, hogy én nyomultam rá és ő csak nem tudott ellenállni..
Tipikus példája mikor a nő nem akar felelősséget vállalni a tetteiért és pròbálja a másikra hárítani.
Utána én romokban voltam kb 5-6 évig. A női ismeröseim akik tudtak erről csak annyit mondtak, hogy ez csak egy kis fellángolás volt a lány részéről..
Ez szintén tipikusan a védem a nőt, a nő nem lehet bűnös stb..
Az, hogy én romokban voltam egyáltalán nem érdekelte, sőt utána direkt úgy viselkedett, hogy még jobban fájjon ami megint tipikus és jöttek a "jó" tanácsok amivel nem lehet mit kezdeni mikor romokban vagy " lépj tovább".
Röviden ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!