Miért nem érdemlem meg a boldogságot? Mi a bűnöm?

Olyan sokat küzdöttem, hogy ne legyek selejtes áru, hogy ne csak az időseknek vagy az igényteleneknek kelljek, akik utánam kiabálják, hogy "De megb...álak kiscicám" bepiálva.

2 hónapja találtam valakit, aki nemcsak vonzodott hozzám, de én is vonzódtam hozzá. Szerelmes is lettem. Aztán tegnap azt mondta, hogy legyünk inkább csak barátok, mert neki ez nem megy, az exe óta nem volt senkibe szerelmes (3 éve). Tudta, hogy ma 12 órázok, de az se érdekelte, egy napot nem bírt volna várni tovább. A 12 órából végül 14 és fél óra lett, mert túlóráznom kellett, tegnap se aludtam semmit, végig sírtam az éjszakát. Nem ettem semmit, mert nem érdemlem meg, és bántom magam, büntetem. Ezt se a pszichológus, se az eljegyzett barátnőim se értik meg. Se az éppen most várandós sógornőm, akiktől fogom kapni hogy "Jön majd valaki, aki szeretni fog". Mert nekem nem jön.