Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A volt barátom tényleg ilyen rideg módon túltette magát a szakításon? Lehetséges?
4,5 évig voltunk együtt, az utóbbi időszak tényleg elég hűvös volt már, viszont én szerettem volna dolgozni a kapcsolat megmentésén. Ezért is ért hidegzuhanyként, amikor 2 hete bejelentette, hogy megismerkedett egy új személlyel, akivel olyan elsöprő erejű vonzalmat éreznek egymás iránt, mint amit még a 34 éve alatt soha senkivel. Minden téren passzolnak az elképzeléseik, a jövőképük, az életcéljuk és még a vonzalom is 100%-os.
Én annyit kérdeztem tőle, hogy hogy tudott 4,5 évet egyik pillanatról a másikra lezárni, amire annyit mondott, hogy ő igazából ezt már tudat alatt valószínűleg jóval régebben elengedte, csak nem tudatosult benne. Szerintetek ez tényleg így megy? Hamarosan elköltözöm tőle, mert nyilvánvalóan tarthatatlan ez az állapot, de őszintén szólva nagyon fáj, hogy látszólag neki ez már semmiféle negatív érzést nem ébreszt, mialatt én egyébként belepusztulok a fájdalomba. Azt mondta, hogy az új ismeretség hatására józanon végiggondolta, hogy mik voltak a hibák a kapcsolatunkban és ez egyértelművé tette, hogy nekünk nincs közös jövőnk, így le is zárta. De ezt tényleg lehet ilyen ridegen és távolságtartóan kezelni? Én azt hittem, hogy alapvetően az emberben egy sokkal mélyebb, hosszabb gyászfolyamat zajlik le, függetlenül a kapcsolat milyenségétől.
"2 hete bejelentette, hogy megismerkedett egy új személlyel"
Ez nem volt valami diszkrét a részéről! Elég csúnya dolog az leendő ex orra alá dörgölni egy ilyen dolgot.
Itt alapvetően azt történt, hogy amikor rájött arra hogy kiszeretett belőled akkor nem szakított hanem csak akkor amikor talált helyetted mást. Korrektebb lett volna ha pár hónappal ezelőtt megejti ezt a beszelgetest de valószínűleg már nem akarta megmenteni és azt gondolta, hogy te még kuzdenél magatokért. Ezért keresett mást, nyitottan járt, és talált is valakit. Legalább szakított és nem a hátad mögött csalt.
Szerintem így könnyebb haragudni rá, remény sincs hogy visszajon, és könnyebb lezárni mintha reménykedünk hogy ez csak szünet és hátha visszatalál.
Ha új kapcsban van az kb mindent felülír és nyeregben fogja erezni magat plusz minden lesz ar.
Én egy súlyos baleset után kórhazban feküdtem mikor az exem megcsalt.
Majd félholt napi apolasra szorululo állapotban a kórhazból kikerülve megtudtam mi a helyzet es egy szó nélkül ott magamra hagyott...pedig annyira kesz voltam a balesetem után hogy a se ggem nem tudtam kitörölni.
De ő szerelmes lett ezért én nyomorég ge ci dögöljek meg.
Szóval nehogy lehetséges...
De alul művelt, felül buta embereknél ez az alap.
"Én annyit kérdeztem tőle, hogy hogy tudott 4,5 évet egyik pillanatról a másikra lezárni"
Sehogy, ugyanis nem egyik pillanatról a másikra zárta le. És ezt te magad is írtad, hogy már jó ideje komoly bajok voltak. Itt nem egyik napról a másikra történt a lezárás, hanem hónapokon át.
A lezárás nagyon ritkán történik instant. Valójában a szakító fél már hónapok óta őrlődik, maradjon, menjen, és EZT közli a másikkal, akit váratlanul ér.
De csak őt.
Mikor én szakítottam, akkor már több, mint egyhónapja gondolkoztam, mit tegyek, mi a jobb MAGAMNAK.
Az exemet hirtelen érte a döntésem - de csak mert szerinte minden rendben volt köztünk, értsd: sohasem figyelt rám, arra, amit világosan közölni igyekeztem.
Ez viszont már nem az én bajom, és nem, nem érdekelt onnantól kezdve, mert mire szakításig eljutottam, lezártam a dolgot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!