Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért a férfiakat hozzák ki nagyobb részben a hibásnak, ha megcsalják őket?
Nem nagy mintából vettem ezt a kijelentést, hanem a barátaimmal került ez szóba tegnap este egy összejövetel alatt.
Arról beszélek, hogy ha egy férfi megcsal valakit, akkor ők bevállalják, hogy igen, azért csaltalak meg mert kevés volt a szex, más jobban bejött stb.
Míg a nők hárítanak, hogy azért csaltalak meg, mert már nem ugyanaz az ember vagy aki voltál, mert elengedted magad, mert a másikkal jobb beszélni, mert a másik férfiasabb.
Valahogyan úgy jön ki az egész, hogy mindig a férfi legyen a hibás.
Mondom ezt csak 5 ember tapasztalatai alapján mondom, szóval nem kell letépni a fejem ha más a véleményetek, sőt nagyon is nyitott vagyok az ellenvéleményekre, és elfogadom, ha végülis hülyeséget hordtam össze.
Én is ezt tapasztalom. Csaltak is már meg illetve én is csaltam már meg. A női szemszög okairól esetleg annyit tudnék mondani hogy nekem valóban lelki eredetű volt a dolog. Viszont én szinte belebetegedtem a dologba miután megtörtént, nagyon megbántam. Nekünk ez anno “megmentette” a kapcsolatunkat, mert utána jobb volt a dolog, még 3 évig együtt voltunk aztan teljesen Más miatt lett vége.
Aki engem csalt meg ő pedig miután szakítottam vele a megcsalás miatt egyből sértegetett hogy rossz vagyok az ágyba, a másik csaj jobban néz ki sokkal, sokkal tobbet tesz érte stb..
Nemtom.
Tekintve, hogy a kérdésben leírtak full általánosítások, így értelmetlen vitázni rajta, mert.. egyszeűren nincs semmi konkrétum
Meghát önmagában a "hozzák ki hibásnak". Kik? Egy pár két tagja nyilván egymást fogja hibáztatni a dologért, szóval ott pont egyensúlyban van a dolog.
Onnantól kezdve meg csak a baráti társaság mérete dönt, kinek van több barátja, aki mellé áll:D De lássuk be, ez tök értelmetlen.
Én azt mondanám, hogy a szexhiány vagy érzelmi hiány az pont ugyanaz a kategória, mindkét fél hibás benne amiért elhanyagolták a kapcsolatot, a probléma tudatosulásának ellenére sem voltak hajlandóak így vagy úgy megoldani.*
*így vagy úgy - értsd, ha meg tudják oldani akkor megoldják, ha nem tudják megoldani, szakítanak. Mindkettő kioffolja amegcsalás lehetőségét.
pont ugyanolyan szintű a hárítás bmeg. "nem vagy elég szép/nem fekszel alám eleget" vs "nem vagy olyan romantikus casanova mint amikor anno a bugyimba próbáltad bemanipulálni magad"
ugyanaz bmeg.
fogalmam sincs hogy milyen szintű áldozatkomolexus kell ahhoz, hogy a nők indokát valami hatalmas férfialázásnak éld meg.
8, simán a kudarcaiért valami külső felelőst keres, mert így is nagy a frusztráltsága.
Dehát ezt már kifejtettük más kérdésénél is.. Sajnálom szegényt, de azért kv akáros amit itt művel az oldalon..
Aki meg akarja csalni a párját, az mindig talál rá okot, akkor is ha nincs. Aki pedig nem, az akkor sem, ha lenne rá oka(pl nincs szex)
Az én szememben az a hibás, aki csal, ha volt "oka", ha nem.
Ha keresnék, én is találnék magyarázatot arra, hogy miért is akarok félredugni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!