Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miez az egész ?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Volt egy párom 4 évig, de nem kaptam meg tőle soha azt amit a mostanitól.

Jó szex

Törődés

Beszélgetés.

A lényeg hogy októberben véletlen össze futottunk a városba és kérdezte mi a helyzet én meg el mondtam hogy vizsgálatra megyek mivel szeretnék gyereket a mostani páromtol.

És hirtelen zokogásba tört ki nem tudtam le nyugtatni. Majd végül nem mentem be a dokihoz csak másnap.

És el mondta hogy sajnálja hogy mindig inkább a haverokkal volt és casinokat járta. És hogy még mindig szeret engem! Ennek hallatán kicsit ideges lettem és mondtam neki a következő dolgokat:

Ha valóban szerettél volna akkor nem utasítód vissza az össze költözést, és nem blokkolsz mindenhonnan,amikor tudod azt hogy folyamat én kerestelek másfél éven keresztül. Majd lett egy párom akivel most 3év után össze akarok költözni és babát szeretnénk szóval hagyj békén!


Ez után mondta hogy szeretnè el mondani hogy szakítás után ő is egyedül volt majd neki lett valakije akivel állítólag 4hetet volt. Majd ő otthagyta a csajt.

Én ez után mondtam neki hogy semmi baj de nem érzem úgyhogy akarnék tőle már bármit is! Ezzel el köszöntem es minden jót kívántam neki.


Haza fele viszont nagyon rossz volt hogy láttam sírni mert egy elég komoly pasinak tűnik aki nem egy sírós fajta!


Másnap el mentem a dokihoz aki közölte velem hogy minden rendben van mehet a baba program. Nagyon boldog voltam hívtam is egyből a párom aki szinten az orvostól jött hogy nála is minden oké. És meg beszéltük hogy el utazunk parnapra “baba program ra”!



Miután haza jöttünk én meg látogattam anyukámat a munka helyen aki azzal fogadot hogy a volt párom nálunk járt egy eljegyzesi gyűrűvel es egy levèllel!


Ez miatt gondoltam fel keresem Messengeren de megelőzött es könyörgött hogy találkozunk, igent mondtam es vissza vittem a levelet es a gyűrűt ! Amit nem akart elfogadni. Ez helyet inkább folyamat könyörgött sírt minden baja volt!

Muszály volt ra kérdeznem mivan az előző csajjal? Azt mondta nem jó nem kell neki nem lássa benne amit bennem! És meg mutatta a kiscsajt valóban sok a különbség köztünk de én nem ítélem el!

A volt párom magas helyes pasi de nagyon mogorva és bizonyára hazug is.

A mostani nem olyan magas egy picit husossabb amire a volt párom azt mondja disznó!

Az ő barátnője meg magas es nagyon nagyon vékony igénytelen smink es haj. De én erre neki nem tettem megjegyzést!


Lényegében ez után le akartam rázni es be nyőgtem hogy 4hónapos terhes vagyok! Aminek megint sírás lett a vége! Ott is hagytam ez után bombázott üzenetekkel mindennel hogy vetessem el stb. Majd mindennap ide jött a ház elé könyörögni es nem hagyta abba! Kérte hogy utoljára fekudjek le vele! Nemet mondtam! És békén hagyott egy ideig. Megnyugodtam de fajt hogy hazudtam neki mivel ő volt az első nagy szerelmem. Na de a lényeg igazán csak most jön!

December 31én szilveszter napján vettem egy terhességi tesztet es pozitív lett! Amit éjfélkor adtam át a paromnak pezsgő nyitás közben az egész család előtt. És hat persze ki posztolta hogy végre apa lessz! De nem gondoltam hogy a volt párom ezt meg tudja. Rá parnapra irt is le hordót minden K…nak. Meg hogy egy disznó csinált fel. Nem válaszoltam erre letiltottam!

Majd újra a vetessem el stb duma jött meg én vagyok a mindene. Ezekre se tudtam reagálni sem pedig a méreg drága ajandekokra!


1 hónap múlva a párom be jelentette hogy ki megy dolgozni egy kicsit es majusba haza jön. Igen csak időközben az exem irt neki hogy tőle vagyok terhes! Ment a nagy családi botrány. És nem jött haza a párom majusba csak augusztus közepén es kötelezi az apasagit amitől en egyáltalán nem felek! Viszont tegnap találkoztam az exemmel es azzal a csajjal aki elvileg nem jobb nálam. Mi történt hirtelen jobb lett? Lassan meg születik a babám es úgy érzem minden romokba van körülöttem. Elnézést a hibákért.


2023. szept. 14. 01:20
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
87%

Kérdező, ha megtudnám, hogy az exeddel találkozgatsz meg írogatsz, cseszhetnéd velem a babaprogramot!


Ha elvileg szereted a párodat, mi a frászt akarsz még az exedtől, hm?


Ami pedig a fogalmazásodat illeti, 8-as válaszoló nagyjából leírt mindent.

2023. szept. 14. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
67%

Ott cseszted el hogy már legelőször mikor neki állt zokogni nem hagytad ott. Komolyan beveszed ezt az olcsó manipulációt? Komolyság ide vagy oda egy olyan pszichés ember mint az exed simán képes könnyeket hullatni ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja.

Aztán gyűrűt vissz neked és találkozol vele? Normális vagy? A közelébe nem mentem volna egy ilyen bolond embernek.

Meg komolyan hagyod hogy ilyen undorító módon minositse a párod hogy disznonak nevezi? Akkora pofont adtam volna neki ezért hogy egy darab foga nem marad.

Hónapok óta zaklat amit nem mondasz el a párodnak (szép kis bizalom) és csodálkozol hogy nem hisz neked?

Ha meg akarod még menteni ezt a kapcsolatot akkor ülj le a pároddal és meseld el neki amit most ide leirtal. Talán elhiszi és megnyugszik. De igazából jobb lenne neki nélküled.

2023. szept. 14. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
65%
Ne bántsátok már. Nem randizgatott meg lefeküdt a másikkal azért, csak marha rosszul reagálta le a közeledését. El kellett volna mondanod a mostaninak, hogy zaklat a régi, nem áll le. Legalább akkor mikor már nagyon durvult a helyzet, a másikkal meg szóba sem állni, nem még sajnálgatni meg magyarázkodni. Viszont a gyerek apja is egy suttyó ha bemondásra elhiszi másnak, hogy attól van a gyerek. Én magammal meg a gyerekkel törődnék, a régit tiltanám mindenhonnan, totál ignorálnám. A gyerek apja ha észhez tér és belátja, hogy hülye volt, TALÁN kapna még egy esélyt, de futni nem futnék utána az biztos.
2023. szept. 14. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
83%
Ennyi felesleges duma. Küld el a framcba és kész. Nem is értem mit kell ilyennel foglalkozni.
2023. szept. 14. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
49%
Én szerintem nem zaklattják ugyanis az ex azért megy utána mert nyit felé folyton. Szerintem normális ember nem érti meg hogy valaki titokban irogat találkozgat az exével. Egyértelmű hogy nem szerelmes a mostani párjába.
2023. szept. 14. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:

"Rá parnapra irt is le hordót minden K…nak. Meg hogy egy disznó csinált fel."


Mutasd meg a párodnak. Itt írja az exed, hogy nem ő az apa.

2023. szept. 14. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
100%

Uhh micsoda sztori :D


Hát figyelj én nálam is szakító ok az exszel való találkozás, de mondjuk így terhesen lehet inkább megbeszélném. Apasági az jó, akkor legalább megnyugszik. Amúgy ne hidd azt, hogy tényleg szeret az exed. Én is kidobtam az exemet, aztán utána még írogatott, hogy fogadjam vissza, meg hogy az új barátom idézem "közröhej tárgya a baráti körömben", de szimplán csak nem volt neki senkije és félt egyedül lenni azért próbálkozott még. De gyűrűvel nálam is próbálkozott, bár nem vette meg, csak belinkelte, hogy pont most készült megkérni ezzel :D Szánalmas. Nyugi azóta már rég elfelejtett, a tiéd is leáll egyszer. Mondjuk jó hülye is, azt hiszi, hogy 4 hónap után el lehet még vetetni a babát :D

2023. szept. 14. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:
Hű de sokan ellenem vannak itt!😂 az utolsó válaszolónak köszönöm hogy érti a dolgokat!
2023. szept. 14. 16:17
 19/23 anonim ***** válasza:
34%
Persze hogy ellened vagyunk mert nyakig benne vagy a szarban amit bár az exed csinált de te kavartad meg hogy ellepjen.
2023. szept. 14. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:
Ha nem csinálsz semmit hogy vagy benne ? Nem dugtam vele. 😂
2023. szept. 14. 17:26
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!