Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Saját magát győzködi?
Figyelt kérdés
Nő vagyok, és egy ideig randizgattam, ismerkedtem egy férfivel. Nekem emberileg is szimpatikus volt. Pár találkozás után azt mondta, nem szeretné tobább folytatni az ismerkedést, nem akar áltatni, becsapni. Nem is értettem ezt, hiszen egyiket sem tette. Mondtam jó, nincs baj, akkor befejezzük az ismerkedést. Azt mondta badátok lehetünk. Mivel szimpatikus volt emberileg, jókat beszélgettünk, mondtam rendben. Ő arra számított hogy kiakadok, elküldöm a ... ba, stb. Én pedig simán tudomásul vettem a helyzetet. Eltelt kb 6 hónap, összefutottunk, beszélgettünk. Elkezdte magyarázni, hogy ő nem akar velem kapcsolatot csak barátságot. Mondtam hogy jó, hiszen ezt már megbeszéltük, én sem tekintek rá férfiként, hanem csak barátként. Erre megint elkezdte taglalni hogy nem akar velem kapcsolatot, de szivesen beszélget velem ha összefutunk véletlenül. Mondtam rendben. Az egész úgy tűnt, hogy önmagát győzködte arról, hogy nem akar velem kapcsolatot. Ha jól gondolom, szerintetek miért győzködte magát?2023. aug. 6. 22:39
11/12 anonim válasza:
Én is a 9essel értek egyet. Valószínűleg foglalt is.
12/12 anonim válasza:
Ő úgy tervezte hogy majd te odaleszel érte ő és ácsingózol utána.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!