Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Saját magát győzködi?
Figyelt kérdés
Nő vagyok, és egy ideig randizgattam, ismerkedtem egy férfivel. Nekem emberileg is szimpatikus volt. Pár találkozás után azt mondta, nem szeretné tobább folytatni az ismerkedést, nem akar áltatni, becsapni. Nem is értettem ezt, hiszen egyiket sem tette. Mondtam jó, nincs baj, akkor befejezzük az ismerkedést. Azt mondta badátok lehetünk. Mivel szimpatikus volt emberileg, jókat beszélgettünk, mondtam rendben. Ő arra számított hogy kiakadok, elküldöm a ... ba, stb. Én pedig simán tudomásul vettem a helyzetet. Eltelt kb 6 hónap, összefutottunk, beszélgettünk. Elkezdte magyarázni, hogy ő nem akar velem kapcsolatot csak barátságot. Mondtam hogy jó, hiszen ezt már megbeszéltük, én sem tekintek rá férfiként, hanem csak barátként. Erre megint elkezdte taglalni hogy nem akar velem kapcsolatot, de szivesen beszélget velem ha összefutunk véletlenül. Mondtam rendben. Az egész úgy tűnt, hogy önmagát győzködte arról, hogy nem akar velem kapcsolatot. Ha jól gondolom, szerintetek miért győzködte magát?2023. aug. 6. 22:39
1/12 anonim válasza:
Hát először badátok voltatok, majd barátok lettetek. Ez s egy szint lépés. Amúgy meg egy kreténnek tűnik aki nem tudja elviselni, hogy nem nyomulsz rá. Csak ego tuningnak kellenél neki, de úgy érzi mégse kell neked. És triggerelni akar hogy hátha.
2/12 anonim válasza:
Beléd van esve.
De valami kisebbségi komplexusos pasas.
Vagy felesége van.
3/12 anonim válasza:
Meg akar húzni de nem kéne. Valszeg tenyleg foglalt vagy ilyesmi
4/12 anonim válasza:
Ha jól értem, nem magát győzködte, hanem neked mondta ezeket. Szerintem csak megtart ismerősnek, hátha 1x lesz szex, és jól tisztázni akarta, hogy nem kellesz neki, nehogy később felróhasd, hogy szórakozott veled... Ne kattogj ilyeneket, felejtsd el.
5/12 A kérdező kommentje:
Amit az első válaszoló írt, az bennem is felmerült. Nem tetszik neki, hogy gond nélkül elfogadtam a helyzetet. Annyira feltűnően győzködte magát, és mondogatta nekem, hogy nem akar velem kapcsolatot, hogy volt hogy majdnem elnevettem magam. Kb kétségbeesve mondta. Én meg teljesen nyugodtan: jó, nincs gond, én sem akarok veled kapcsolatot.
2023. aug. 6. 22:53
6/12 A kérdező kommentje:
4-es tudja hogy nem lesz szex! Én csak azzal fekszem le, akit szeretek, akibe szerelmes vagyok. Ezt tudja rólam. Tehát nem a szex lehetősége miatt "tart" meg.
2023. aug. 6. 22:54
7/12 A kérdező kommentje:
Szeretném jelezni, hogy nem kérek privát üzeneteket. Köszönöm!
2023. aug. 6. 22:58
8/12 anonim válasza:
Nem én írtam, de sokan úgy jobban segítenek. Ahogy érzed, pár válasz és kihal ez itt.
9/12 anonim válasza:
Én is 1-essel értek egyet. Ez nem győzködés a részéről egyik irányba se, ő pontosan tudja mit akar (csak megfektetne, de kapcsolatot nem), inkább ilyen fordított pszichológia féleséggel próbálkozik, hogy hátha téged idegesíteni fog a 'tiltott gyümölcs', és rámész. Aztán meg majd ő jól megmondhatja, hogy "dehát ő az elején tisztázta...". Kelletni próbálja magát magyarul :)
10/12 anonim válasza:
Meg azt is mondhatná hogy nem is ő hanem a csaj nyomult rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!