Mi legyen? Hogyan tovább? Hogyan bírjam ezt ki lelkileg?

Röviden a történet:

A párommal egy évet voltunk együtt, már úgy, hogy összeköltöztünk.

Jött egy probléma, felmondták az albérletünket, így haza kellett költöznünk az én szüleimhez. (Az övékéhez nem tudtunk menni helyhiány miatt, mert panel a lakás, nekünk viszont kertes vidéken).

A páromnak soha nem volt jó.. Mindig veszekedtünk, hiába próbáltam érte megtenni mindent. Kibeszélt minket, és egy random idegennek mondta el, hogy nálunk mennyit veszekednek a szüleim, nem bírja tovább, elege van, stb.. Nem tudtunk megegyezni. Utolsó napban összepakolt és elment egy ismerősével.. Nála lakik most.

Tett még egyéb szépséges dolgokat is, de a lényeg, hogy a szüleim azt mondták, ha visszafogadom, mehetek vele együtt kb. Tény, hogy rossz volt, de én sem voltam a tökéletesség mintaképe.. Én is hibáztam, ahogy Ő is.

A napokban csúnyán össze is vesztünk párszor, de mindig keres, mindig ír..

Tegnap felhívott, hogy mérlegelt, gondoljam meg magam, hogy visszafogadom-e őt, mert nem lesz rá több esély. (Megy ki Németországba dolgozni elvileg a héten, már intézi a papírokat hozzá).

Én hajthatatlan voltam, azt mondta, hogy felzaklattam őt.. A szívem kettéhasad, mert minden porcikám őt kívánja és akarja, bármennyire is megbántott és megalázott párszor.

Azt vártam volna, hogy belátja, hogy mekkorát hibázott, hogy elment egy idegennel, de ehelyett egy szimpla, semmilyen beszélgetés volt köztünk.. Mivel itt konkrétan én vagyok a sértett fél, nem fogok utána menni. Azt vártam, hogy megkeres és elém áll, de ehelyett csak írogat és hív, de a tegnapi beszélgetésünk óta meg sem mukkant. Facebookon le vagyok neki tegnap óta tiltva, de Instán, illetve a telefonszámom nincsen..

Belehalok, minden percben rá gondolok és félek, hogyha most elengedem, soha többé nem látom. Viszont az eszem meg azt mondja, hogy ezek után nehogy megbocsássak neki, illetve nyilván a családtagjaim sem akarják már visszafogadni őt.

Mit tegyek? Szétmarcangol a tudat, hogy elveszítem... Viszont nem akarok senkivel szembe menni, mert tökéletesen igazuk van, nem érdemelne bocsánatot a bűneire, amiket megtett. (Megcsalni nem csalt meg).

Egyetlen esetben tudnék megbocsátani neki, ha megkeresne személyesen és nem is tőlem, hanem a szüleimtől kérne bocsánatot, amiért megbántotta őket. Viszont ismerem őt, soha nem tenné meg. (Tudom, lehet mondani, hogy akkor nem szeret igazán..).

Mitévő legyek? Hagyjam elmenni?

Köszönöm...

Én vagyok a férfi a történetben, a kor nem számít, de jóval 20 felettiek vagyunk mind a ketten.