Tanácstalan vagyok, hogyan másszak ki ebből?

Majdnem két éves kapcsolatnak vetettem véget egy ideje, mert úgy éreztem, hogy nincs egymás mellett a helyünk. Az exemet nagyon megviselte, én pedig megsajnáltam és abban maradtunk hogy egy ideig tartjuk a kapcsolatot, mert nem láttam benne semmi rosszat ha néha beszélünk és neki ettől könnyebb az elengedés. Viszont ez részéről odáig fajult, hogy teljesen rám támaszkodott, vissza akarta könyörögni magát, hívogatott, rengeteget írt, ezért nagy nehezen megszakítottam vele a kapcsolatot (szóltam neki előtte, hogy ezt fogom tenni, ne érje váratlanul). Viszont még így is megtalált engem is és családtagjaimat is, könyörgött, hogy találkozzunk a rossz egészségi állapotára hivatkozva (mert hogy teljesen kivan a szakítás miatt, a problémáit egyedül velem hajlandó megbeszélni, teljesen idealizál engem), annak ellenére hogy én is és más is világosan elmondta neki, hogy nem szeretnék vele kommunikálni. Így már kicsit erélyesebben, a hangomat felemelve adtam tudtára, hogy ez így nem mehet tovább, ne keressen. Most úgy tűnik leállt, de ki tudja meddig.

Aggódom érte, mert ez nem éppen normális viselkedés, egyáltalán nem így ismertem meg, teljesen kifordult magából. Szóltam a családjának, hogy figyeljenek rá, de úgy érzem, hogy elbagatellizálják.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egy egyetemre járunk, így még az összefutás is probléma, egy alkalommal ott is elkezdett rimánkodni, hogy találkozzunk és beszéljünk, mert rosszul van. Látszik rajta hogy tényleg megviseli nem csak megjátssza, fogyott és kb. csak árnyéka önmagának.

Rosszul érzem magam, hogy valakit aki látszólag rosszul van és tőlem vár segítséget, el kellett küldenem, de határok kellenek, felnőtt ember, nem vagyok szakember, ezzel neki kell megküzdeni. Közben egész nap azon kattogok, hogy mi van ha bántja magát vagy baja esik, és most biztos pocsékul van és úgy érzi, hogy senkire nem számíthat. Már olyan rémképek vannak a fejemben, hogy meghal és én meg nem tettem érte többet. Bűntudatom van, hogy ignorálom az ő problémáit a saját egészségem érdekében. És emiatt a szituáció miatt nem tudom a saját életemet élni, holott a szakítást követően teljesen felszabadultnak éreztem magam, de ez az egész az elengedésben húz vissza. De tudat alatt tudom, hogy nem az én dolgom, hogy "gondját viseljem". Nem tudom eldönteni, hogy abból amit mondd, mennyi a valós probléma és mennyi a kicsit eltúlzott, érzelmi zsarolásos rész. Mert az a baj, hogy nem veszi észre, hogy ezt műveli.

Nem tudom, hogy hogy kéne éreznem, vagy mit tegyek, hogy végre érzelmileg függetlenítsem magam ettől a káosztól.

Én 22/L, ő 21/F