Miért fáj ennyire? Mennyi ideig normális?

Nem tudom már, hogy hova forduljak segítségért, a családom és a barátaim szerint teljesen normális, amit én megértek, de hogy tudjam elfogadni ennek a helyzetnek a normalitását, ha közben megöl a fájdalom?

Tudom, hogy rengeteg ilyen eset van, az élet rendje és még sok csalódás fog érni... Közhely közhely hátán, de végül is igaz. Mégis, egyszerűen megöl ez az érzés és nem tudok másra koncentrálni.

Tudni kell, hogy nekem eddig 1 kapcsolatom volt, de az konkrétan gyerekszerelem volt, kevés ideig tartott és nem is nagyon tudtam felfogni, hogy mi is az érzés és miért lett vége (13 éves voltam). Most 20 vagyok, és nem túl rég lett vége a második kapcsolatomnak. Fél évig tartott, ami annyira soknak nem mondható, de mégis tartalmas volt és az a sok szép emlék... Nem győzöm elfelejteni őket.

A kapcsolatunk végének oka valószínüleg az lett, hogy megunt. Valahogy a végére már nem volt közös témánk, közös tennivalónk, eljárt a barátaival inkább, mint velem, egyre kevesebbet találkoztunk és én ezt végül megelégeltem és szakítottam vele. Bennem volt egy kis remény, hogy nem fogja hagyni, de simán bele ment. Csak úgy, minden mellé beszélés nélkül elfogadta. Rá 1 hétre keresett, hogy nem bírja nélkülem, hiányzok neki és szeret. Vissza akart kapni. De én és az átkozott büszkeségem nem hagyta és visszautasítottam. Ennek 3 hete és azóta nem keresett. Úgy érzem hatalmas hibát követtem el, mert még mindig elmondhatatlanul szeretem, de a büszkeségem valahogy ezt nem engedte, főleg, hogy az elején olyan simán belement. Van még egy ok, amiért biztos vagyok benne, hogy ez nem működne köztünk, de azt nem fejteném ki bővebben, ha nem gond.

Már mindent megcsináltam, a negatív dolgokat fektettem előtérbe vele kapcsolatban, eltűntettem az emlékeket vele kapcsolatban, de egyszerűen nem tudom elfelejteni. Eszembe jut minden csodálatos emlékem vele, mert nagyon szeretett, mindig féltett, annyira látszott, hogy tényleg engem akar és mennyire szuper jövő elébe nézünk mi ketten és ez történt. Mit tehetnék, annyira fáj, hogy felejthetném el? Úgy érzem, soha nem lesz hozzá fogható...