Nem "heréltem ki" az exemet, hagytam, hogy férfinek érezhesse magát mellettem, de mégis szakított. Szerintetek mit rontottam el?

Úton-útfélen azt lehet hallani, hogy a férfiak nem szeretik, ha elnyomják őket, nekik az kell, hogy egy nő felnézzem rájuk, a "fényüket" ne vegyék el.

Úgy érzem meghagytam neki a "fényt", ha problémám volt, azt nyugodtan közöltem vele, elmondtam, hogy most így érzek, most úgy stbstb. Tehát nem picsogva, számonkérően tettem, még akkor sem, ha ő felemelte a hangját velem szemben. Működött is az a dolog, hogy nyugodt tudtam maradni mert miután megnyugodott belátta, hogy hibázott. (Kétszer fordult elő ilyen eset) Persze én is beláttam, ha éppen hülye voltam.

Más helyzetekben sem akartam felülkerekedni rajta, dícsértem külsőleg, meghagytam neki az énidejét(nem éltünk együtt), megvolt az egészséges féltékenykedés, ami szerintem szintén erősítette a kapcsolatot meg ilyen apróságok. Úgy éreztem működik a kapcsolat, hiszen foglalkozott velem és én is vele, igen, az ágyban is.

A lényeg az, hogy mindezekellenére az lett a vége, hogy ő megtorpant, összezavarodott és kb 1 hét kétségbeesett állapot után elhagyott. Csak ennyit tudott mondani, hogy vele van a probléma. Én meg itt állok, pislogok csak, még hónapokkal a szakítás után is, hogy mi lehetett a baj.

Szerintetek hol rontottuk el ezt az egészet? Min kellett volna változtatni, mitől zavarodott össze, ha állítása szerint nem jött más nő?

35 évesek vagyunk, 1 évig tartott.