Szeretném a tanácsotokat kérni, hogyan tudnám elviselni a szakítasi időszakot. 15 éves házassagunknak lett vége.Nagyon fájdalmasra sikerult a december. Sok programot szervezek,de a szívem olyan ures...ekkora sebbel hogyan lehet megbirkozni?

Kozos megegyezes alapjan dontottünk a szünet mellett, amibol naprol napra ugyerzem telies elválás alakul. 2 éve ugyan ez volt a helyzet, parterapiara is jartunk, lassan onnan elmaradozott es nem erdekli ha szenvedek, nem tud érezni. Oriasi blokkjai vannak érzelmi téren. O állitja hogy minden ok, de a féjem es en teljesen mások vagyunk. Egyedul jarok a barataimhoz, városba, osszejovetelre, a gyerekekkel programokra (8 es 11 evesek) Szeretem Mint testveremet, o szeret megszokasbol... De képtelen velem évek ota szexualis kapcsolatra. Allitasa szerint nem meleg, szerintem biztos hogy az. Nem vezet a kapcsolatunk semmi szep felé. Nagyon nehéz valaki mellett elni ugy, hogy egy targynak érzem magam, amit odébb tol sokszor, hasznal praktikus célokra ha epp ugy esik jol. Nagyon csalodott vagyok hogy a terapia nem segitett, hogy a lejton lefele nem akarta hallani a problemat, nem tudtam sehogyan sem rabirni hogy urologushoz menjen, vagy szexualpsychologushoz. Egy jegcsappal eltem. A teherbeesesemmel kezdodott ez az egesz 12 éve. En rengeteget kuzdottem, szexi fiatal ugy gondolom szep, eletvidam kedves csaj vagyok. Muvesz, rengeteg idegen szeret, kevdeskedik nekem, felvidit, elhivnak vidam programokra, csak pont az nem, aki legkozelebb van a lelkemhez. O nem. Az edesanyja életét eli szoszerint pontrol pontra. En biztos hordozom a mintat miszerint: nem érek semmit (mivel ezt érzem a hazassagban évek ota) mindent megteszek szeretetbol, mindent megbocsatok, elviselek, osszeszoritott fogakkal de jokepet vágok... Amugy belulrol egy életvidam, jokedvu, vagany, bator, sugarzo napocska jon a lelkembol, amit a gyerekekkel, a munkamban, tarsasagban, barhol jol megtudok élni. O pedig fekszik, mobilozik, csendben van, beszelgetni nem akar, ha probléma van, nem szeretné hallani, a pokroc alá sopres hive, elalszik es ennyi az élete. Nem akar oromot érezni, nem tudom elcsalni még buliba sem, vagy csak ugy sétalni, vagy szalonat sutni, ha maganyosan szeretne akkor baratok nelkul. Vagy egy vacsorára, vagy moziba, a gyerekeink nagyok, azt hittem tenyleg ez volt a problema, hogy picik voltak es ne hagyjuk ott oket nagyinal. Felnottek es en izolalodtam, alkalmazkodtam. Alig maradtak barataim, snehová nem mentem, kiurult az eletem fokozatosan, es a lelkem is. Egy konyv este az agyban... ennyi. Pedig szexi kepet kuldtem neki, megijedt, nem jott haza csak 3 Ora mulva, gyonyoru szines mindenfele alsonemut vettem, olyat amilyet o szeret, de egyszeruen lelankad neki... Azt mondta nekem, hogy keressem mashol ezt, ez beteg gondolat. Ferjem van es csaljam? Ez volt a vegso pont. Nem ertem miert akart ennyire felesegul venni es aztan ennyire elhanyagolni. Vegul En mondtam ki hogy koltozzunk kulon, o pedig ezt is kulonosebb érzelmek nelkul vette, majd kb 2 hét utan ismetlodott minden mint 2 éve, hogy o milyen hulye volt es mostantol minden más lesz... De a terapiat lekéste....Ujra es ujra. Egyszeruen annyira szomoru vagyok. Nem varhatom el tole hogy mas legyen, mint amilyen, boldogtalan vagyok ha látom, ugy érzem megfulladok. Nagyon szépen komunikalok vele hiszen a gyerekeink apja. O nem komunikal velem, mivel ahogy mondja o nem tud. Eltokelt szandekom hogy nem ismetlem meg az o szuleinek a tortenetet. Nem leszek bosszuallo, gyulolkodo exfeleseg mint az anyja, nem fogok válás után vele 1 lakasban gyulolkodve megoregedni, Mint az o szulei. Sajnalom nagyon, hogy nem akar sajat életet, hogy kopirozza oket. Van hova mennem, allasom stabil, anyagilag ok lesz, a gyerekek meglepoen most nagyon jol viselik az egeszet, hiszen sokkal kevesebbet sírok, elvittem oket vegre karacsonyi vasarba eloszor eletukben, elhivtuk a kis haverokat hozzank jatszani, ottaludtak, olyan szep friss uj elet kezdodik nalunk. Nevetunk, neha spontan tancolunk. Es nekem lelkiismeret furdalasom van, amiert merjuk a jot, az oromot a nevetest beengedi az eletunkbe, mivel hogy ez az apjuk nelkul spontan tortenik. Fáj hogy nem kellettunk. A lelkem hol ures, hol boldog, hol vegtelenul szomoru. Osszetort a szívem mert nem vagyunk elég. Nem kuzd. Nincs ami osszekosson, minden szál szakad szet 😟 az anyja nagyon utal engem elso perctol. Nyiltan es alattomosan is támad, ugyhogy onnan biztos csak azt kapja hogy végre szakitottunk, most mar csak az ové. Szipolyozza,nagyon megrendít ezt látni hogy nincs bátorsága kiállni a családjáért, elhallgattatni az anyját es saját életét élni. Hogyan lehet ezt tulélni? Ezt az ürességet, céltalanságot,seggalatti onértékelést,mint egy árnyék néha?Terapiaba a jarok, mégis nagyon nehezek a mindennapok. Elnezest kerek a helyesirasert, kulfoldon elek kulfoldi mobillal, es utanam kijavitja a szoveget. Azert remelem ertheto. Mindenkinek koszonom aki hozzaszol ❤️❤️❤️