Hogyan lépjek ki ebből a kapcsolatból, ha emberileg szeretem a párom, de egyszerűen nem működik köztünk az egész?

Négy éve vagyunk együtt. Én örököltem egy lakást, abban élünk. A baráti körünk teljes mértékben közös, szinte össze voltunk nőve az elmúlt években és emberileg nagyon is kedvelem őt, de ez nem egy igazi kapcsolat így. Lassan fél éve nem szexeltünk, pedig tudom, hogy az én oldalamon nem volt probléma soha a libidóval meg hasonlókkal, mellette viszont egyszerűen nem visz rá a lélek. Eleinte néha-néha kívántam, de igazán sosem, nem tett érte, mindig is passzív volt és nem lelkesedett a szexért, inkább furán nézett rám, mikor megosztottam a vágyaimat, úgyhogy inkább hagytam a picsába egy idő után. Ha hozzám ér, nem érzek semmit, sem jót, sem rosszat. Jó együtt lenni és élni, de inkább már csak szoros barátok vagyunk és egyre többször érzem azt, hogy csak pörögnek az évek és nem vagyok önmagam. Nem érzek szerelmet, vágyakat, már magamat sem elégítem ki, mert nem érzem magam vonzónak úgy, hogy közben a páromnak ennyire láthatatlan vagyok. Pedig külsőre szinte semmit sem változtam, csak a hajam lett hosszabb. Kényelmetlen érzés nagyon.

Félek, hogy a szakítással összetörném őt teljesen és valamelyikünk mindent elvesztene, ami eddig körülvette, azt meg nem lenne szívem megtenni. Viszont attól is félek, hogy nem tudok soha túllenni ezen és egy életre benne ragadok. Vagy ha tényleg lezárjuk valamennyire és megismerek majd bárkit a későbbiekben, nagyon rosszul fogja magát kivenni a dolog, hogy az exem ilyen közel maradt hozzánk.

A másik az anyagiak... Nincs rendes munkahelyem, mert a tanulmányaim tiltják, hogy főállásom legyen. El tudom magam tartani az ösztöndíjból meg a diákbérből, de hatalmas bizonytalanságot okoz nekem az, hogy semmilyen szempontból nem vagyok biztosítva, csak egy szaros diák vagyok és nem tudok egyelőre más lenni (még legalább 3-4 évig). Küldtek már el egyik napról a másikra diákként egy szó nélkül, tudom, milyen, mikor élnek a lehetőséggel és azonnal felmondanak neked. Félek attól, milyen lesz teljesen magamra maradni így. Amíg ketten fizettük a közös kasszát, máshogy fogtam fel, mert nem okozott gondot, ha az egyikünk vagy másikunk bére kiesett ideiglenesen. De így ez is plusz egy stresszfaktor. Soha nem éltem teljesen egyedül, a praktikus oldalával nincs baj, házias vagyok, tudok gondoskodni magamról, de a gondolat egyelőre ijesztő nagyon. A szüleim nincsenek már mögöttem, nekem kellene már őket támogatni, de a jelenlegi anyagi helyzetünkben erre csak néha van módom kisebb összegekkel. A párom egyáltalán nem tartja a kapcsolatot a szüleivel, így ez a probléma nála is fennáll. Egyedül vagyunk, egyedül kell megoldanunk.

Ha ez egy rossz, bántalmazó kapcsolat lenne, nem lennének bennem kételyek, annál a létbizonytalanság is jobb. De emberileg nagyon szeretem őt és nem akarok neki sem rosszat. Kihasználni sem. Viszont úgy érzem, mellette nem tudom megélni azokat a dolgokat, amiket szeretnék, mert nem vagyunk kompatibilisek, bárhogy próbáltuk. A megcsalás és a nyitott kapcsolat nem opció, nem akarom tönkretenni őt, márpedig az biztos, hogy ez azzal járna.