Mennyire éreznétek bűntudatot, ha megtudnátok, hogy egy korábbi szerelmetek öngyilkos lett (akit már eleve nem úgy ismertetek meg, mint a "legboldogabb" vagy "legkiegyensúlyozottabb" ember a világon) ?

Abszolút semmit, hiszen Te is írtad, hogy korábbi szerelem, tehát már semmi közöm hozzá.

Biztosan nagyon sajnálnám, hogy öngyilkos lett és nem tudott megküzdeni a mentális problémáival, de tuti nem lenne bűntudatom miatta, főleg ha több éve/hosszú évek óta semmi közöm hozzá/nem láttam.

»akit már eleve nem úgy ismertetek meg, mint a "legboldogabb" vagy "legkiegyensúlyozottabb" ember a világon«

Ilyennel össze se jönnék.

Nem bűntudatot érzek, hanem tehetetlenséget.

A kérdéseket: miért nem voltam ott, miért nem szólt, miért nem beszéltünk, miért miért.

Engem nagyon megérintenek az ilyenek.

Első barátom intézetis volt.

14-16 éves koromig jártunk, 2 évvel volt nálam idősebb. Azt tudni kell az intezetisekről hogy amikor őket 18 évesen kidobják az Életbe, az egy hatalmas trauma nekik. Egy sokk.

Anyáék tiltották tőlem titokban jártunk. Mondta h el kell költözzön a szüleihez. Messze.

Megkérte a hátam mögött anyáéktol a kezem hogy engedjenek el vele, nem engedtek el. Ezt akkor nekem senki nem mondta el.

Aztán találkoztunk elbúcsúztunk egymástól. Én sírtam, vígasztalt, letörölte a könnyeim hogy biztos találok mást él elment.

Ekkor csinálta az első öngyilkossági kísérletet, ami nagyon súlyos lett. Utólag tudtam meg ezt is. Azt mondta akkor ne mondjam el senkinek és elment.

Azóta sem tud róla senki és semmit..

Másik srác. Kb tizenévesen alakult köztünk vmi. De megláttam hogy kopasz folt van a fején. Amit mindig szégyellt. Mindig sapkázott. Én valahogy "megriadtam" ettől és hátat fordítottam neki.

Ő később öngyilkos is lett, meg is halt. Egy nagyon szelídlelkű srác volt.

Aztán ismim exe. Egy időben tiszta lett féltékeny így nyugtatozni kezdett. Orvosi kezelés alapon.a nyugtatók mellékhatása viszont az is, hogy öngyilkossági gondolatokat depressziókat is okoz. Az orvosok félrekezelték egyszerűen. Öngyilkos lett ő is.

Aztán mellettünk (másik társasházban)23 éves gázrobbantással akart öngyilkos lenni. Egy csaj miatt. Elkapták, beidézték.

Egy másik 23 éves meg nálunk előzetesben lett öngyilkos.

Aztán egy haverom szintén, szintén olyan miatt hogy illegálisan élt és jött neki a levél hogy lecsukják mivel visszaeső asszem életfogytiglanra. Ő az egyik legkegyetlenebb legkínzóbb és leglassúbb módszerrel lett öngyilkos ezt nem is értem miért így. Előtte beszéltem vele oár nap nem láttam rajta, csak pár szót váltottunk.

De szerintem mindegyikkel beszélni kellett volna csak.

Kivéve a nyugtatósat, mert ő sajnos gyogyszerbefolyás alatt állt és azért tette. Ott a beszéd nem tudom segitett e volna mikor az agya lett összekavarva pszichésen a nyugtatók mellékhatással.

Mindig az van bennem rajta kívul hogy lehet hogy tehettem volna, lehet ha beszélünk, lehet ha mellette vagyok,akkor talán nem történik meg.

Semennyire. Főleg hogy nem én voltam a kínjai okozója hanem már előttem is mentális problémái voltak.

(Nagyon zárójelben: elkerülöm az ilyen embereket, szóval eleve nem kezdtem sose problémás személyekkel, nincs megmentő szindrómám, és sosem akartam felesleges drámákkal bonyolítani az életem, szóval nehéz beleképzelnem magam a helyzetbe mivel párkapcsolatom nem lenne mentális beteggel, a rövid ismerkedés meg nem kapcsolat, exemnek se nevezném azt akinél rájövök hamar hogy valami nem kóser és véget vetek a dolognak.)