Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan szakíthatnék ebben a helyzetben?
Figyelt kérdés
Már hónapok óta nem vagyok boldog a kapcsolatomban, pedig csak 1,5 éve vagyunk együtt a párommal. Amikor már rászántam volna magam a szakításra kiderült, hogy anyukájának végstádiumos méhnyakrákja van. Kemóra jár, de napról-napra rosszabb az állapota. Emiatt természetesen nem szakítottam a párommal akkor, amikor szerettem volna, hiszen nem akartam ebben a helyzetben egyedül hagyni. Azóta eltelt 4 hónap én tényleg próbálok kitartani mellette, újra belészeretni, de nem megy. Boldogtalan vagyok, szívem szerint elköltöznék és lezárnám a kapcsolatunkat. Viszont nem tudnék elszámolni magammal, hogy ilyen helyzetben elhagyom, és tudom, hogyha szakítunk minden kapcsolatot meg fog velem szakítani, emiatt barátként sem tudok mellette lenni és segíteni. Mit tegyek? Aki volt már hasonló helyzetben: meddig lehet így élni?2022. okt. 1. 16:45
1/4 anonim válasza:
Forditott esetben o mar reg lelepett volna.
3/4 harebell válasza:
Én azért felajánlanám, hogy (esetleg x hét után) barátként számíthat rám továbbra is, főleg, ha nincsenek igazán olyan rokonai vagy közeli barátai, akik tudnák támogatni. De nem maradnék tovább vele.
4/4 anonim válasza:
Pontosan azt tenném, amit a 3. válaszoló írt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!