Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért történhetett ez?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért történhetett ez?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy lánnyal, akivel nagyon összepasszolunk (bármiről el tudunk beszélgetni, sok bennünk a közös, jó összebújni, megcsókolni egymást) viszont a szex nehezen ment, mert első alkalommal nekem nem jött össze a dolog és utána meg már az izgulás miatt nem ment (ördögi kör). 1,5 hónap eltelt így és én elmentem nyaralni, majd amikor visszajöttem teljesen elmúlt ez a probléma és ment aminek mennie kell, viszont másnap közölte, hogy ő ezt be akarja velem fejezni. Nagyon furcsálltam, hogy pont azután, hogy elmúlt az egyetlen dolog ami beárnyékolta ezt a kapcsolatot. Azzal indokolta, hogy nem alakultak ki benne komoly érzelmek, pedig egészen eddig a pontig nagyon lelkes volt ő is, szóval teljesen váratlanul ért a dolog. Nagyon szeretném ha ez folytatódna közöttünk, és most nagyon rosszul érzem magam.

2022. aug. 22. 21:21
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

#10: Nem. Nálad volt más a képben, be is ismerte az illető, érzelmi rohamot kapott. Jelen esetben valószínűleg nincs más a képbe vagy nem ezen múlt, más okot mondott és érzelmi roham sincs.

Persze, a csoki és a csirkemell is kaja, csak azért tök más kaják...

2022. aug. 22. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

Az elso kettoben lehet valami. Esetleg meg az is lehet, hogy a nagy varakozas utan nem nyujtottal eleget, igy duplan csalodott, vagy tenyleg csak nem alakultak ki erzelmek.

Amugy az, hogy bujik hozzatok szex kozben meg kedves az nem jelent semmit. Hozzam is bujtak alvas kozben a fuckboyok is, akik semmit nem errztek. Pusztan csak emberek vagyunk, kell neha a testmeleg, a gyengeseg, a torodes, a biztonsag erzes, meg akkor is, ha "hamis".

Es en is sirtam olyanert, akit nem szerettem es ertem is sirt mar olyan aki engem nem szeretett. Miert? Mert feltem, hogy elveszitem azt, aki torodik velem, hogy egyedul maradok, hogy kezdhetem elorol az ismerkedest, vagy csak pusztan szomoru volt a tudat, hogy valakivel megszunik a kapcsolat.

2022. aug. 23. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

11


Ja,volt más a képben. De amikor rákérdeztem, hogy miért mondta nekem többször is, hogy elfeledtettem vele a férjét, akkor megint nagy lett a csend.

Érzelmi roham...hagyjuk már. Itt arról van szó, hogy adott a kérdező és az én kapcsolatom, minden rendben volt, aztán hirtelen elvágták. A két eset ugyan az. Esetleg azzal lehet magyarázni az ilyen hirtelen kilépést, ha a nő egy marha nagy színész volt. Ebben az esetben nem sajnálom a dolgot, mert gerinctelen férgekkel max dugni jó.

2022. aug. 23. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
De 11, nem erted, h nem volt minden rendben,csak ti akartatok azt hinni? Nem feltetlenul szineszkedett, csak normalis volt veled meg kedves. Amikor meg azt mondta, hogy elfelejtette mar miattad a volt ferjet akkor abban a pillanatban hihette ugy, mert eppen olyan jol erezte magat veled. De a gyogyulas, kiszeretes valakibol az nem egy linearis folyamat, vannak hetek, honapok, amikor te is oszinten elhiszed, hogy oke, talan mar tul vagy rajta, aztan hirtelen a semmibol boruk a bili, van ez igy.
2022. aug. 23. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
#14: Ugye, ezt nem nekem szántad? Gondolom a feleséggel szexelősnek.
2022. aug. 23. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

14


Van benne valami abban amit írsz...csak amikor benyögte, hogy ezért legyen vége, egy átverésként éltem meg az egész együttlétet. Úgy éreztem, hogy egy hazugságra épült az egész. Ennyit arról, hogy hiába vagy jó szexpartner, ha ez kevés a továbbiakhoz.

2022. aug. 23. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:

14


Közben az is leesett, hogy mire értetted, hogy nem volt minden rendben. Első olvasatra azt hittem, hogy arra értetted, hogy köztünk...de így belegondolva, őbenne nem volt minden rendben. Ilyen szempontból óriási hiba volt egy új kapcsolat részéről.

2022. aug. 23. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Igazából koztetek nem volt minden rendben, csak te hitted azt, hogy ez egy jo kapcsolat. De igen, ha ugy vesszuk, akkor benne sem volt minden rendben, mert azt hitte, hogy lezart magaban valamit, de rosszul gondolta.

Elhiszem, hogy szamodra villamcsapaskent jott a dolog meg nem erted, de nem is kell feltetlenul igyekezni megerteni mert abba csak belebolomdul az ember, inkabb csak el kell fogadni.

2022. aug. 23. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

18


Ezért nem hajszoltam a kérdéseimmel. Mondjuk sok ember nem tud úgy szakítani, hogy normális válaszokkal szolgáljon.

2022. aug. 23. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!