Szerelmi bánat, depresszió, nem tudok kikeveredni belőle és már szinte rögeszmésen látom azt, hogy mindneki boldog, aki kapcsolatban van, hiába van más baja. Mit tegyek?

Decemberben szakítottak velem. Azóta sem tudom túltenni magamat ezen. Az exemmel hat évet voltunk együtt. Szakítottunk már egyszer, egy fél évre, de ez a mostani már végleges. Mégis úgy érzem, hogy ő a másik felem, nélküle meghalok. Most is fél 2 van és négy órája próbálom rávenni magam arra, hogy legalább lezuhanyozzak, fogat mossak. A társasági életem nulla, a produktivításom szintúgy. Nem tudok mit kezdeni magammal. Nagyon fáj, hogy egyedül vagy, anélkül, akit a világon a legjobban szeretek. Mellesleg úgy érzem, hogy mindenki megtalálta a párját, csak én nem.

Például, ott a legjobb barátnőm, nemrég halt meg az édesapja, de mivel a férje ott van neki és van egy kisbabájuk úgy érzem, hogy ennek ellenére irigyelni való a helyzete és tökéletes, boldog élete van. Holott tudom, hogy gyászol, mégis úgy érzem, hogy neki legalább van élete, az enyém meg tönkrement. Van egy olyan tévképzet a fejemben(tudom, hogy az), miszerint az embereknek semmi baja sem lehet ha kapcsolatban vannak, és aki abban van, annak ezerszer jobb az élete, mint annak, akinek nincs kapcsolata, vagy akivel szakítottak. Nem tudok szabadulni ezektől a gondolatoktól. Egy szemétnek, egy rongynak érzem magam. A munkámban is kallódok, rettegek a kirúgástól. Új pasira rá sem bírok nézni. Próbáltam már, biztonságot kerestem, volt kettő rövidke kapcsolatom a szakításom óta, de mindkettejükben az exemet láttam és az együtt töltött éjszakák után undorodtam magamtól, amiért képes voltam lefeküdni mással. A volt páromat akarom. :( Nagyon szenvedek. :(

Én azt hittem a páromról, hogy ő lesz a gyerekeim apja, a társam egy életre, de ez, hogy már másodjára szakítunk szemben áll ezen elképzelésemmel. Azóta nem is kerestük egymást.