Szerelmi bánat, depresszió, nem tudok kikeveredni belőle és már szinte rögeszmésen látom azt, hogy mindneki boldog, aki kapcsolatban van, hiába van más baja. Mit tegyek?

Igen, ettől is félek, mert a velem egykorú, vagy tűrhető korkülönbséggel megáldott férfiak már mind elkeltek, házasok, komoly kapcsolatban élnek. Az is megeshet, hogy más szakít majd, de akkor nagyon egymásra kéne találnunk. Illetve van még a 40-es korosztály, ahol több az elvált, gyerekes pasi, de Isten lássa lelkem, velük nem szívesen kezdenék. Persze, lehet, hogy a szerelem felülírná ezt, de józan ésszel meggondolva nincs kedvem más gyermekével és ex-nejével bajlódni.

De ahhoz is kell idő, hogy eljussak idáig, mert ezek mellett az is benne van, hogy nagyon hiányzik a párom. Ő, mint ember. De ő is egy rendes, okos, dolgos ember, csak voltak vitáink. Szóval, mindezek ellenére most ő is szingli(tudtommal) 29 évesen. Így még én is megtalálhatom a párom...biztos vannak más rendes pasik is, akik kiléptek egy kapcsolatból, vagy valamiért nincs nekik egy ideje. Tudom, csúnya dolog feltételezni, de akiknek még nem sikerült összehozni egyet sem, ott általában más gondok vannak.

Amúgy nem 30, hanem 27 vagyok (januárban 28), de úgy képzeltem az életemet, hogy 30 éves koromra lesz egy családom, férjem, gyermekem.

Nos, ezért ne adjunk a tervekre. Persze ha hamar sikerülne párt találnom, még össze is jöhetne, de csak azért nem fogok összejönni valakivel, hogy legyen társam(férjem) és valaki, aki csúnyán mondva gyereket csinál.

Úgy akarok belekezdeni egy új kapcsolatba, hogy nem csak a pótlékot keresem és elfelejtettem már az exemet. Ezért lenne jó kilábalni valahogyan a jelenlegi helyzetemből, mert az idő meg szalad. Sajnos nem tudom, hogy hogyan.

Képes vagyok helytállni, mert a párom előtt nem volt senkim, majdnem 21 éves koromig közöm sem volt a férfiakhoz. Az más kérdés, hogy most nem tudok, mert most “olyanom” van. De amennyiben összeszedném magam, ismét képes lennék rá. Változtam a körülményekkel együtt.

Ha nem lesz családom? Az valóban nagy kaland lesz. De aki nem vágyik egy családra, vagy a saját gyerekre az nem értheti. 30-ig sem azért szerettem volna, mert a társadalmi elvárásoknak akarok megfelelni, hanem szeretném még épségben felnevelni a jövendőbeli gyermekemet.

De ez most nem játszik, mert mint mondtam, csak azért nem jövök össze valakivel, hogy legyen ez, meg az. Megakarok valakit és őt akarni, nem pedig a mindegy csak férfi legyen alapon összeállni valakivel.

Egyébként nem emiatt vagyok összeroppanva, hanem amiatt mert már nem lehetek együtt azzal, akit mindennél jobban szerettem és akiben megtaláltam a másik felemet. Lehet mondani, hogy mégis tönkrement a kapcsolatunk, de ennek ellenére nem tudom elképzelni, hogy én még egy embernek ennyire megnyíljak, kitárjam a szívemet, szeressem.

Emiatt vagyok összetörve.

A család, meg a jövőkép szimplán elgondolkodtad, de nem dőlök miatta kardomba. Az fáj, hogy nem Vele fogom megélni.