Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy a francba tegyem túl végre magam rajt?
Sziasztok. 2 hónapja szakított velem egy lány, akivel közös jövőt terveztünk. Borzasztóan bele szerettem, és minden csodát megadtam neki. Aki egyben a kolléganőm, tehát napi szinten találkozunk. Bár csupán fél évig tartott a titkos kapcsolat, de borzasztóan minőségi, napi szintű együtt töltött csodálatos idő volt. A gyermeke miatt a "pasijánál" él, és anyagilag nem tudna elköltözni, a munka beosztás miatt sem. Ezért volt tervben minden megoldás a jövőnkre nézve. A gyermeke imádott. A lány elhitette, hogy engem akar. Egy csoda volt az egész. Majd a sok varázslatos, titkos élmény után ( mert bár nem voltak már együtt, ha kiderültem volna kirakta volna a pasija, aki nyíltan csalja napi szinten, ) egyik napról a másikra benyögte, hogy itt a vége. Magyarázat: nem szerelmes belém. Azóta csak a borzalom van a munkahelyen ( amit nem fogok feladni). Látszólag tovább lépett, miközben válaszok és beszélgetés híján engem felemészt a dolog. Nem is akar soha erről beszélni, azt mondta. Tanácsot kérnék, ki hogy tenné túl magát ezen?
35/f .
A hölgy 32 éves.
Hát barátom ez a story az amibe érzelmileg nem kellett volna belemásznod... a csajnál csak egy epizódszereplő voltál, vagy. Esze ágában sem lesz leválni a pasijáról, s tartok tőle az érzések eléggé egyoldalúak voltak (te voltál inkább szerelmes, a csaj kevésbé csak el akartad hinni hogy az).
Ja amúgy meg, kutyaharapást szőrivel. Úgyhogy tököket helyre a gatyában, irány a bulik, a kocsmázás, a csajozás :)
Sajnos ez a nő hazudott neked. A "pasija" nem a "pasija" hanem a pasija. Aki napi szinten csalt itt, az nem a pasija volt, hanem a nő.
Ez a szakítási mód is egy tisztességtelen emberre vall.
Tapasztalatom szerint inkább férfiak között vannak ilyen hasonlóan simlis alakok. Nem érdemes miatta szenvedni, mert sosem gondolta komolyan. Legközelebb ilyen kacifántos történetbe ne menj bele.
Kedves Kérdező!
Tudom, hogy azt írtad nem akarsz munkahelyet váltani, de az bizonyosan segítene Neked tovább lépni, ha munkahelyi környezetet váltanál. Amit a hölgy tett azt úgy hívja a pszichológia, hogy ghosting. Amikor nem beszéli meg rendesen a dolgokat, egyszerűen és hirtelen kilép egy kapcsolatból, élethelyzetből. Így számodra nem csak a szakítást kell fedolgozni, ha jól értem. Nézz utána hogyan lehet kezelni, ha valaki ghostingol, talán az a mindennapi feszültségeden tud enyhíteni amennyiben ugyanazon a munkahelyen maradnál.
Remélem tudtam segíteni.
- B.
Gyerek miatt te egy sokadik hegedűs lehetsz csak.
Fő probléma ha bevállalod a gyereket hogy egy ilyen ex pasi arra fog menni hogy tönkre tegye az exe életét bosszúból. Ezzel első sorban a gyereke és a te életedet fogja haza vágni, meg másod sorban az exét. Aztán pár év után a gyerek közölné hogy te egy sz@r vagy amúgy báj dö véj, akkor is ha te mindent megadtál neki, és az apja amúgy mindig lexarta és egy fillér gyerektartást se fizetett, de vett neki egy valamit amire titkon vágyott és ennyi.
Ekkor a csaj majd közli hogy amúgy nem vagy a gyerek apja, meg a gyerek se szeret és neki az a legfontosabb ofkorsz, ja meg amúgy van neki már jobb. Te meg ott fogsz ülni és nem érted mi a fészkes fene folyik, hogy teltek el az évek, miközben ki lettél kukázva. Annak ellenére hogy neked köszönhetik azt amit elértetek. Majd még haragudni is fognak rád egy idő után.
Persze értelek, szereted, csajnak meg semmi esélye egyedül kilépni ebből a mérgező helyzetből. Ebbe a mérgező helyzetbe akkor került mikor ennek a fax nak gyereket szült, gondolván női praktikából hogy majd a pasi megváltozik és a gyerek megszilárdítja a kapcsolatukat. Helyzet az hogy a gyerek ilyen esetben csak ront a helyzeten mindig, és a nő változik meg minden kapcsolatban nem a pasi. Még ha a nők nem is így látják. Férfiben nincsenek drasztikus hormon változások, nőkben meg vannak.
Egy ilyen helyzetben nő tűnik megmentendőnek jelenleg ez biztosan így is van. Aztán lesz egy pont hogy te leszel az a folyamatos frontvonalak miatt aki padlóra küldenek, és mindenki át fog lépni feletted majd esetleg mondják hogy nagyon sajnálják. Gyereke van témából érdemes kimaradni.
Bele ugorhatsz de készülj fel arra amit mondtam, ne legyen meglepi pár év múlva...
Segíthetsz neki elköltözni, gyerekre vigyázni, munkahelyet váltani anyám tyúkja.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Még továbbra sem könnyebb. Főleg, hogy egyszer kedves a munkában ( mint amikor még van dugva)egyszer egy bunkó g.ci.. f.szom az ilyenekbe, hogy mindig valami kattant nőbe kell beleesnem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!