Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Beteg barátnőmet szeretném...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beteg barátnőmet szeretném elhagyni, de megöl a lelkiismeretfurdalás. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

5 éve vagyunk együtt, már a kapcsolatunk elején is sokat gyengélkedett, rosszullétei voltak. Egyszer egy nyaralás alkalmával elájult a fájdalomtól, mentőt kellett hívni. Kiderült, hogy endometriózisa van. Volt két műtéte, ott voltam mellette. Stómazsákot viselt a hasán egy évig. Sajnos az állapota nem mondhatni, hogy igazán javul, állandóan rosszul van, napi szinten migréntől szenved. Az utóbbi években dolgozni sem tudott rendesen. A legrosszabb, hogy úgy néz ki gyereke sem lehet, méheltávolításra készül. Azt mondja hogy lehet utána jobb lesz az állapota.


32 évesek vagyunk. Szeretem, mert kedves, okos, csinos, értelmes lány, de ez így nem élet. Sajnálom is nagyon, mert nem ezt az életet érdemelné, de úgy érzem, hogy én már nem tudok többet tenni. Szexuális életünk sincs és én ehhez még fiatalnak érzem magam.


Azt mondja, ha én elhagyom akkor ő már nem fog találni mást és én ezt el tudom képzeni, mert baromi szar helyzetben van, ugyanakkor többször mondta is (sírva persze), hogy ha úgy érzem, akkor elenged. Mégse merem ezt meglépni, mert megöl a lelkiismeret furdalás.


Hatalmas görény vagyok, ha mégis elhagyom?


Élni szeretnék még, ismerkedni, esetleg családot alapítani. Vele ezt meg nem lehet, de közben meg szeretem is, mert tudom, hogy egy értékes ember, csak szar az egészsége.


Mit tegyek?



2022. jún. 22. 13:23
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
14%
Ha nem éltek nemi életet, akkor ez a kapcsolat olyan, mint egy mély barátság, amit nem kell feladnod akkor sem, ha más úton szeretnél járni. Vannak emellett poliamor emberek, akik etikus módon élnek egyszerre több párkapcsolatot is. Esetleg erről lehetne vele beszélni. Teljesen jogosak az igényeid, ő sem láncolhat maga mellé egy életre így.
2022. jún. 22. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
88%
Ne keverjük már össze a sajnálatot a szeretettel. 5 éves kapcsolatról beszélünk, ez nem hosszú idő. Minden bajban a barátnője mellett állt, most is, de már nem szereti. Nem várható el tőle, hogy feláldozza az életét miatta. Le kell ülni, és már a kész döntést elmondani neki. A barátnője tudja, hogy ez be fog következni és legyen is így. Nem jellemtelenség, ennél kevesebbért is szakítanak emberek.
2022. jún. 22. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
15%
Sajnos vannak helyzetek, mikor igenis önzőnek kell lenni, és a saját boldogságodat előtérbe helyezni. Mégiscsak 1 életünk van :(
2022. jún. 22. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
82%

Érdekes, sok nőről hallanni, aki kezek-lábak nélküli, félbevágott, tolókocsis, stb párjuk mellett kitartanak, szeretik és eszükbe sem jut mást keresni. A legtöbb férfi már a legkisebb akadály esetén a menekülő utat lesi.


A te barátnödnek megvan keze, lába, nem rokkant, nem félkegyelmű pszichiátriai beteg. Ez most ez nehéz helyzet, de az, hogy egymás párja vagytok nem csak a vidám időszakokra szól, hanem felelősséggel is jár.

Neked hogy esne fordított esetben, ha lemondanának rólad olyasmiért, amiről nem tehetsz?

Legalább van más, aki mellette állna és támogatná? Van akire biztosan számíthat?


Nos, ami még igen fontos, hogy a nyakam tenném rá, a barátnőd nem jó kezelést kap!!

Szerintem keressetek más orvost, lehetőleg jó hírűt, magánba. És alternatív módszeteket (természetgyogyászat) is érdemes kipróbálni.

Endometriózis miatt biztosan nem kell sztómazsák. Az tény, hogy fájdalmas, de biztos nem tenné így tönkre az embert önmagában. Valami ebben az egészben nem oké szerintem. Feltétlen keressetek más orvost, ha megtehetitek akár külföldön, kell legyen rá mód, hogy ebből felgyógyuljon.

2022. jún. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
100%
25: közvetlenül az endo miatt valóban nem kell sztómazsák, de ha már annyira ráment mondjuk a belekre, és olyan összenövések alakultak ki miatta, amik miatt a beleket is műteni kellett, akkor elkepzelhető, hogy kellett ideiglenesen sajnos a sztóma. Nagyon durva szintekre el tud ez a betegség :(
2022. jún. 22. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
91%

25-ös Nyilván azt gondolod, hogy az endometriózis az olyan furcsa valami, amit emlegetnek, de csak kellemetlen miatta a menstruáció, fáj, jobban mint egyébként, esetleg még olyat is hallottál, hogy gyermekvállaláskor akadályt jelenthet.

Akkor most beléphettél a borzalmak kapuján, hidd el, hogy a kérdező barátnőjének komoly problémája van, és akár szélsőséges esetben nem csak a hasi szerveket, hanem, csontokat, vagy az agyat is érintheti. Biztos lehetsz benne, ha a sztóma, és méh eltávolítása felmerül, akkor nem 2-3 szakorvos látta, és konzultált, hanem többször ennyien.

2022. jún. 22. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
100%

Borzasztóan sajnállak mindkettőtöket.

Sajnos senki sem tud helyetted dönteni. Az teljesen korrekt tőled hogy nem megcsalod, hanem próbálsz valamit kitalálni.

Nekem amputált barátom volt évekig, mégis ő hagyott el....

Szerintem ülj le beszélgetni a barátnőddel (nagyon fajdalmas és nehéz lesz) és mondd el neki hogy szereted de ez így neked nem működik. Nagyon meg fogod bántani, de korrekt leszel és majd később az őszinteségedet díjazni fogja.

Egyáltalán nem biztos hogy nem talál mást, sőt ha meggyógyul lehet Te fogod megbánni...

2022. jún. 23. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
100%
28. Miért bánná meg, ez a megjegyzés pont arra való, hogy további lelkiismeret furdalása legyen. Pedig nem kellene. Korrektül elválni inkább,mint egy életet hazugságban leélni.Fiatalok mindketten, majd találnak mást.
2022. jún. 23. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
73%
#25! Olyanokról is hallani, amikor 2 egészséges ember szakít, pusztán azért, mert nem egyeznek a gyerekvállalási terveik. Ez olyan meghatározó szempont, hogy egyéb indoklásra nincs is szükség. A legnagyobb önzőség elvárni valakitől, aki gyereket akar, hogy lemondjon róla. Itt a fiú akar, a lánynak pedig nem lehet.
2022. jún. 23. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
19%

Én elhagynám, és nem azért, mert görény vagyok, hanem vannak terveim, amiket nem akarok 30 évesen kidobni.


Bár nem is húztam volna eddig, hanem már az elején megmondom valami random indokkal, hogy bocsi, inkább mégse legyünk együtt.

2022. jún. 25. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!