Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lépjek ezen túl ennyi idő után?
Tehát a mese a következő:
Van ez a gyönyörű lány, akivel összesen 3 évet töltöttünk együtt, mint minden kapcsolatban mi is veszekedtunk néha, de amúgy minden rendben volt még az utolsó napig.
Aztán derült égből villámcsapás, szakított velem, visszaadta a cuccaim és minden tőlem kapott dolgát.
A legnagyobb gondom gyerekek, hogy ez immár 7 hónapja volt.
Az első pár hónap nyilván szörnyű volt, aztán kezdtem azt hinni, hogy tultettem magam rajta. Aztán már szinte biztos voltam benne, buliztam, közösségbe jártam, csajozgattan, néha be is jött a dolog.
Voltak ilyen rövidebb szeretős vagy egyéjszakás kapcsolataim.
És nézzétek eltelt a 7 hónap sokat tapasztaltam S mégis azt érzem, hogy hiányzik. Talán még szeretem is.
Na most mit csináljak?
Tényleg nem tudsz csinálni semmit sajnos
Ez teljesen normális, főleg ,hanem is volt olyan rossza kapcsolat csak egyszerűen vége lett, mert elmúlt stb
Annyit megtehetsz hogy írsz neki, hogy figyelj eltelt sok idő éltem az életem, próbáltam túltenni magam, többnyire sikerült is stb stb de úgy érzem nagyon maradandót alkottál bennem és még mindig hiányzol tudnánk e esetleg beszélni stb stb
valami ilyet írjál neki és akkor a válasza mindenre választ fog adni!
Ha nemleges lesz akkor nem tudsz mit csinálni, folytasd az életed ahogy tudod, ahogy te is leírtad bulizz, tanulj,dolgozz stb és egyszer csak majd jönni fog a következő és akkor már ő lesz a fontos!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!